BETHLEN MIKLÓS
(1642-1716)

Erdély történelmében két Bethlen családnak volt évszázadokon át jelentékeny szerepe. A két híres nemzetségnek igen régen, valamikor az Árpád-korban volt rokoni köze egymáshoz. Az iktári Bethlenektől származott Bethlen Gábor, a nagy fejedelem. A betleni Bethlenek számos nevezetes tagja közül a legkimagaslóbb Bethlen Miklós, az író-államférfi (e családból származott a két világháború közti kor nevezetes miniszterelnöke, Bethlen István is).

Ha jelzőket keresnénk Bethlen Miklós jellemzésére, ilyen szavak tolakodnának elő: kultúrember, széles látókörű, nagyon okos, szeretetre méltó, józan, kitűnő stiliszta, de talán még ezek előtt is: közösségi és közéleti ember. Szinte természetes, hogy a nála sokkal műveletlenebbek, a szűk látókörűek, az elfogultak, a klikkérdekek önzői hol gyanakodva, hol viszolyogva, hol egyenest gyűlölettel figyelték, míg az értelmesek, a bajba kerültek, a közgondokkal törődők szívesen bízták rá a maguk és az ország sorsának vigyázását. Így azután az amúgy is lázas ellentétektől súlyos évtizedek folyamán felettébb hullámosan folyt az élete: ült nemegyszer a legmagasabb hivatali székekben, és ült nemegyszer különböző börtönökben. Politikai életművét nagyrészben latinul írta; szépirodalmi főművét, vallomásokkal, elmélkedésekkel és forrásértékű történelmi adatokkal teljes önéletrajzát magyarul, kiterjedt levelezését magyarul és latinul írta. De beszélt, fogalmazott németül és franciául, olaszul és hollandusul, valamelyest angolul. Jártas lévén a kálvinista teológiai irodalomban és bibliamagyarázatokban, megértette a görög és héber szövegeket is.

Szenvedélyes jó tanuló és mindent megfigyelő volt. Sokat tanulhatott. Apja, Bethlen János egy időben Erdély kancellárja volt, maga is művelt és műveltségkedvelő ember, aki arisztokrata létére polgárlányt - igaz, nagyon gazdag polgárok leányát -, Váradi Borbálát vette feleségül. Bethlen Miklósnak nemegyszer vetették szemére az ereiben folyó "kalmárvér"-t. Kétségtelenül sokat tanult kolozsvári kereskedő elődeinek gyakorlati józanságából. Származása is erősíthette abban az erényében, hogy nem volt benne semmi osztálygőg. Ez is magyarázza, hogyan is vallhatta a kor leghaladóbb filozófiáját, a cartesianizmus, vagyis Descartes racionalista bölcseletét.

Igaz, tanulmányai is efelé irányították. Ifjúkorában professzora és mindhalálig vállalt példaképe-mestere Apáczai Csere János volt, a cartesianizmus első magyar hirdetője és hitvallója, akinek rövid életét tragikussá tette, hogy haladóbb volt egész környezeténél. Bethlen Miklós tanulóként azt az utat járta meg, amelyet Apáczai jelölt ki a számára. Német, majd holland egyetemeken érte el századának legmagasabb műveltségi színvonalát. Járt Itáliában, Franciaországban, megfordult Angliában. Amit látott, megjegyezte, levonta tanulságait, és idővel beépítette a nagy önéletrajzba, amely szinte enciklopédiája a XVII. század második felének és a XVIII. század elejének.

Véletlen folytán éppen Zrínyi Miklós vendége volt, és részt vett a végzetes vadászaton: szemtanúja volt a halálos balesetnek. Tőle tudjuk, hogyan ölte meg a megsebzett vadkan a nagy költőt, a század legnagyobb magyar államférfiát. Ez a történet is beépült az önéletrajzba. Mint ahogy beépült azoknak a különféle nagyvárosoknak a képe, ahol kezdetben mint diák, később mint diplomata megfordult. A korabeli Párizs, a korabeli Velence nevezetes alakjaival együtt válik a kései olvasó élményévé, ha Bethlent olvassa. Hiszen személyes ismeretségben volt XIV. Lajos körének olyan főalakjaival, mint Turenne, a hadvezér vagy Colbert, a közgazdász-pénzügyminiszter. Még a közgazdasági kérdésekben is otthonosabb volt, mint akkortájt bárki itt Közép-Európában. S korlátlan érdeklődési körére jellemző, hogy nemcsak izgatta a képzőművészet, hanem egyenest elmélyült az építészet problémavilágába, és betlenszentmiklósi kastélyát, az erdélyi barokk építészet első alkotását ő maga tervezte. Azt mondották róla elismerően is, gúnyosan is, hogy Erdélyben "francia módon" él. Így tudták róla ezt a francia olvasók is. Az történt ugyanis, hogy egy francia író-diplomata-pap, Révérend abbé egyes szám első személyben, mintha Bethlen Miklós írta volna, franciául megírta a magyar író-államférfi történetét. Voltak, akik tévesen azt hitték, hogy ez is valódi önéletrajz, s mindenki elképzelhetőnek tartotta, hogy franciául is megírta kalandjait.

Nos, ez a legkulturáltabb erdélyi főúr egy szüntelenül tevékeny életet szentelt annak a nagy feladatnak, hogy német és török közt, kuruc és labanc közt, katolikus és protestáns elfogultságok közt minél nagyobb békét, biztonságot és kölcsönös megértést érjen el Erdély népeinek. Célját így határozta meg végső politikai elmélkedésében - amelynek az Olajágat viselő Noé galambja címet adta -: "törökökkel, oláhokkal és moldvaiakkal való örökös és tökéletes békesség elérése..." Több mint két évszázaddal később József Attila is ezt vallotta A Dunánál mindennél időszerűbb programjában: a közös dolgok rendezését.

Aki pedig ennyire előtte jár a maga korának, az gyanús már ifjúkorában, és bűnösnek számít, ha érett fővel a politikai élet élén áll. Apafi Mihály korának pártviszálya, amelynek áldozatául esett a tehetséges, bár nemegyszer kalandor módszerekkel nagyra törő Bánffy Dénes is, a puritánul becsületes Béldi Pál is, csaknem végzetes lett Bethlenre. A küzdelemből győztesen kikerült Teleki Mihály - a hintapolitika nagy rókája - elfogatta Bethlen Miklóst is. Egy évig ült vasra verve börtönben, maga sem tudva, nem kerül-e másnap vérpadra, amíg Teleki végül is helyesebbnek látta kiengedni és felhasználni a művelt és nagy gyakorlati érzékű diplomatát. Telekivel ettől kezdve úgy működik együtt, hogy kölcsönösen gyanakodva figyelik egymást. S amikor Teleki, belátva kétkulacsos politikájának csődjét, a zernyesti csatában alighanem öngyilkos szándékkal rohan bele az ellenséges fegyverekbe, egyszeriben a már régóta megfontolt férfiúnak ismert Bethlen Miklós lesz Erdély kancellárja. Egy olyan pillanatban, amikor nincs mód kikerülni a kis ország Habsburg-megszállását. Nagyon okos diplomáciával éri el Bécsben a "Diploma Leopoldinum" (1690) megfogalmazását. Ez az alkotmánylevél a Habsburg-birodalmon belül az adott körülmények közt a viszonylag legnagyobb szabadságot biztosítja Erdélynek; nemcsak a nemeseknek, hanem a magyar, székely, szász, román nem nemesi lakosságnak is. Erdélyben a Habsburgok alatt elviselhetőbb volt a jobbágyok helyzete, és több a polgárok szabadsága, mint ugyanekkor vagy éppen a Rákóczi-szabadságharc bukása után Magyarországon. Bethlen azonban a még nagyobb szabadság és közbiztonság eléréséről álmodozik. Ezért fogalmazza meg azt a végső elmélkedést az Olajágat viselő Noé galambjáról. Ezt azonban a császári generálisok már lázadásnak és felségsértésnek vélik a bécsi uralom ellen. Rabutin tábornagy elfogatja, és Bécsbe küldeti. A már idős államférfi két évig ül börtönében, míg meg nem állapítják ártatlanságát. Akkor, ott a börtönben írja önéletrajzának legnagyobb részét. Már előbb kezdte, sőt előszavát már ifjan, első fogsága idején írta. Majd végre kiszabadulván befejezi. De haza már nem juthat. Még sok minden alól kell tisztáznia magát, habár szabadlábon. Számos levele maradt fenn, amelyet ez időben ír rokonaihoz és erdélyi barátaihoz. Ezeknek is forrásértékük van, és ezek is vallomásokkal teljes, szép írásművek. Élete folyamán magamagának írt egy kis imakönyvet is, ezt is a bécsi fogságban folytatja, majd kiszabadulván befejezi. Érdekes könyv ez: egy descartes-i értelemfilozófiát valló, más hitét nem gyűlölő, de a maga kálvinizmusában meghitten vallásos férfi világnézetének summája.

Bécsben halt meg, hetvennégy éves korában.

A békesség és a méltányos megértés hitvallója és gyakorlati politikusa volt. A reneszánsz után és a felvilágosodás előtt az egyik legeurópaibb magyar, és az egyik legjobb magyar prózaíró. Önéletrajzának ugyanolyan népszerű közolvasmánnyá kellene válnia, mint Jókai, Mikszáth vagy Móricz legjobb regényeinek.