csángó táncok

A csángó néven ismert különböző eredetű és lakóhelyű népcsoportok eléggé eltérő tánckincsét egyenként jellemezzük. – 1. A moldvai csángók két nagy csoportjának tánckultúrájából az ún. székelyes, déli csángókét ismerjük jobban, az északiakét alig. Táncaik és hangszeres zenéjük a moldvai románság erős hatása alá került. Tánckészletük a Kárpátokon túli, balkáni táncdialektus sajátosságait viseli, vagyis egy-egy faluban egymástól formailag kevéssé, de kísérő dallamában és nevében igen sok (olykor 20–30) különböző strofikus, kötött szerkezetű tánc él. Táncaik többsége nyitott lánc- vagy zárt kör formájú (korogyászka, tulumba, öves, kezes, hora polka). Páros táncaik szintén a moldvai román → páros táncok jellemző, főleg kötött szerkezetű típusai (baraboj, románka, ruszászka). Az erdélyi táncokkal terminológiai, zenei és némi formai kapcsolatot mutató táncaik pl. az ardeleanca, lapos magyaros, magyaros, de doi. Helyenként újabban kötött formájú egyszerű → csárdást is táncolnak ismertebb műdalokra. A férfi szólótánc ritka, s rendszerint a cigányászka nevet viseli. Táncaikat elsősorban furulyával (szültü), néha kobzával kísérik. A moldvai csángók tánckincse sok tekintetben régiesebb maradt, mint a moldvai románoké. – 2. A gyimesi csángók mintegy 30 táncból álló tánckészletében három táncréteg különböztethető meg, mint általában a D-i- és K-i-Kárpátok falvaiban: a) hagyományos magyar, ill. erdélyi jellegű férfi- és páros táncaik kötetlen szerkezetűek; a → verbunk, a → féloláhos, a lassú és sebes magyaros, valamint a → kettős. b) Tánckincsük másik részét a kárpáti és moldvai román anyagból kölcsönözték. Ezek kötött szerkezetű nyitott vagy zárt lánctáncformák: héjsza, régi héjsza, tiszti héjsza, kerekes, korobjászka, békási ruszka, csúfos stb. c) A harmadik réteget a székelység városiasodó kultúrájából s a szász és moldvai román tánckincsből átvett kötött páros táncok jelentik. E csoporton belül tehát magyar (sormagyar), német (→ hétlépés, háromsirűlős, sánta németes), valamint román (talján porka és a sebese, moldovai és a porkája) eredetű táncokat különböztethetünk meg. Táncaikat a mai napig a jellegzetes kéttagú hegedű- és ütőgardon-együttes vagy olykor furulya kíséri. A csángó táncok a régi székely tánczene leghívebb őrzői. – Irod. Dincsér Oszkár: Két csíki hangszer (Bp., 1943); Molnár István: Magyar tánchagyományok (Bp., 1947); Martin György: Egyéni és közösségi formatípusok a népi táncalkotásban (MTA I. Oszt. Közl., 1969); Kallós Zoltán–Martin György: A gyimesi csángók táncélete és táncai (Tánctud. Tanulm., 1969–70, Bp., 1970). – 3. A hétfalusi csángók táncéletéről keveset tudunk. Általános táncaik a székelység déli szárnya megkopottabb, polgárosodó tánckultúrájának vonásait viselhetik. Mindössze a nevezetes → borica táncról van több részletes leírás, mely a téli napforduló szokásköréhez kapcsolódó, rituális elemekkel átszőtt farsangi dramatikus tánc. – 4. A bukovinai székelyek tánckultúrájában a mintegy 200 éves bukovinai tartózkodás jelentékeny nyomokat hagyott. Táncéletükben az idegen elemeknek már jelentősebb szerepük van, mint a régi székely táncoknak, bár a Bukovinából hozott tánckincs minden darabját „régi székely örökség”-ként tartják számon máig. A múlt századi polgári táncdivatok hullámaival (bukovinai németek és lengyelek közvetítésével) terjedő kötött páros táncok, pl. a hétfélés c. ciklus darabjai (Az ajtóig meg vissza, csattogtatós, fenyegetős, Ez az Ádámé, köszöntős, rop-rop stb.). A román táncok (→ hora, szirba, viricses) hatása kisebb volt, mint a német táncoké, de repertoárjukba még orosz és hucul (ruszászka, huculenka) táncok is bekerültek. A magyar, ill. székely eredetű táncanyag már csak töredékes, megkopott változatokban volt összegyűjthető. A lakodalmi 6/8-os női körtánc (→ körmagyar), a szóló- és páros formában járt → silladri jelentik tánckincsük régi rétegét, az új verbunk- és csárdásstílus nem virágzott ki náluk oly mértékben, mint Erdélyben. (→ még: táncdialektus) – Irod. Szilágyiné, Szentpál Mária: Völgységi táncok (Bp., 1951); Belényessy Márta: Kultúra és tánc a bukovinai székelyeknél (Bp., 1958); Kiss Lajos: A bukovinai székelyek tánczenéje (Tánctud. Tanulm., 1958).