akó

1. űrmérték. Eredetileg egy bizonyos nagyságú, bor tartására szolgáló (vasabroncsos) hordót jelölt. Az akó országok, sőt városok szerint változó nagyságú volt. Az egységes, tízes számrendszeren alapuló mértékrendszer bevezetése előtt 1 akó 32 → pintnek, azaz 51 mai liternek felelt meg. Általánosabb volt az a mérték, amely az akó nagyságát közel a mai → hektó felének, fél hektónak, 54,30 liternek tekintette. Egy magyar akó 64 → icce, azaz 32 pint. Ismeretesek voltak még a bécsi akó, pesti akó, soproni akó, pozsonyi akó. A pesti és a pozsonyi akó (seprő nélkül) 60 magyar icce, azaz 35,88 pint, vagyis 50,80 liter volt. A soproni akó (seprő nélkül) 80 magyar icce, azaz másfél pozsonyi akó. A másfél pozsonyi akót a volt magyar tengerparton baril néven önálló mértékegységként ismerték. Az akó mértékegységtől függetlenül edény jelentésben is él. Tokaj-Hegyalján ma is így nevezik a hektónál kisebb, de a fél hektónál nagyobb űrtartalmú hordókat. (→ még: borűrmértékek) – Irod. Ereky Alfonz: Mérték-, súly- és pénzisme (Székesfehérvár, 1881); Kovách Géza: Adatok a szilágysági népi űrmértékek kérdéséhez (Ethn., 1949). – 2. természetbeni jobbágyszolgáltatás, melyet függetlenül a termés mennyiségétől, általában a kilenced helyett szedett a földesúr (akóbúza, akózab). Ezek az ún. akonális szolgáltatások, melyeket igyekeztek a jobbágyok pénzen megváltani. A megváltási összeget általában akkor is fizetni kellett, ha adott évben nem volt semmi termés. (→ még: hegyvám, → terményszolgáltatás) – Irod. Léderer Emma: Régi magyar űrmértékek (Századok, 1923–24); I. Rákóczi György birtokainak gazdasági iratai 1631–1648 (Sajtó alá rendezte és a bevezető tanulmányt írta Makkai László, Bp., 1954); Maksay Ferenc: Urbáriumok (Bp., 1959); Szentgyörgyi Mária: Jobbágyterhek a 16–17. századi Erdélyben (Bp., 1962).