| hegytörvény | TARTALOM | héhel |
a 14. sz.-tól a királyi adó, csöböradó (cibrio) helyébe lépő, a földesúrnak járó szolgáltatás, amelyet majorsági jellegű szőlőterület használata után vetettek ki, s az évi termés mennyiségétől független volt. A hegyvám egyrészt előre megállapított borból, ritkábban mustból (kb. 800 négyszögöl után 5–10 köböl) vagy ennek megfelelő pénzből, másrészt természetbeni juttatásokból (munera: kenyér vagy kalács, kappan és zab), harmadrészt kismérvű robotból állt. A hegyvámot a szőlőhegy tulajdonosának minden szőlősgazda köteles volt megadni, tehát az úrbéresek mellett a polgárok és a nemesek is. Helyenként a nem helybeli szőlősgazdák (→ extraneus) pénzben vagy természetben adott hegyvámját ferto, ferion és ferton pénznek is nevezték. A 14–15. sz.-i törvények bár megszüntették a hegyvámot, s a kilencedet léptették életbe: a Dunántúl nagy részén a 19. sz. közepéig megmaradt az adózás hegyvámos módja. A Ny-Dunántúlon a 15–17. sz.-ban a hegyvám neve az akó volt. A hegyvám és hegyváltság kifejezéseket É-Mo.-on és az alföldi területeken is ismerték, de ott a dézsmás adózást jelentette (→ bordézsma). A hódoltsági területeken a törökök is az adóztatás hegyvámos formáját alkalmazták: a dönümöt (kb. 1000 m2 szőlő után 4–6 akcse) és szüretkor egy kosár szőlőt vagy ennek megfelelő két akcsényi kosárpénzt szedtek. A hegyvám a szőlőhegy helyi és vidéki birtokosaira egyaránt vonatkozott, s a földesúr és a hegybeliek viszonyát, az adózás módját és mennyiségét a → hegytörvények alkalmazták. A hegyvám az úrbéri telekállományhoz tartozó szőlőknél 1848–53-ban szűnt meg, míg a szőlők nagyobb részét kitevő telken kívüli szőlőterületeket meg kellett váltani (→ dézsmaváltság). – Irod. Holub József: A bortermelés Zala megyében 1526 előtt (A Göcseji Múz. Jubileumi Emlékkve, 1950–1960, Zalaegerszeg, 1960).