hegytörvény

1. a hegyközségi hegykönyvekben, mezővárosi törvénykönyvekben és falukönyvekben, vagy a 18. sz.-ban már ki is nyomtatott földesúri regulációkban és instrukciókban rögzített azon kötelező érvényű normák összessége, amelyek a falusi és városi szőlőbirtokosok és -művelők szőlőheggyel kapcsolatos érdekeit, jogait és kötelességeit tartalmazzák. – 2. Szűkebb értelemben a hegytörvények a hegyközségi intézmény működésének alapjául szolgáló szabályok foglalata, amelyekben a birtok- és közjogi tényezők körét a helyi szokásjog szintjén a hagyomány erejével érvényesítették, mivel a földesúr és a falusi közigazgatás közvetlenül általában nem szólt bele a szőlőhegy rendjébe. Már a hegytörvények elődei, a 14–15. sz.-i hegyjogi szabályok is biztosították a jobbágyi birtoklás túlsúlyát, s tükrözik azt a folyamatot, amelynek során kialakult a szőlőtermesztés sajátos földrajzi, gazdasági és társadalmi specializáltsága. A szőlő viszonylagos birtokjogi önállóságán alapultak a hegytörvények, amelyek tematikájukban országosan nagyjából azonosak voltak, de követelményrendszerükben s különösen a szőlőművelés önellátó, ill. árutermelő jellegének megfelelően nagymérvű változatosságot mutattak. A hegytörvények tartalmazták a feudális szolgáltatásokra vonatkozó kötelességeket, az évi szőlőmunkák végzésének idejére, módjára, technikájára és munkaszervezeti formáira vonatkozó utasításokat, továbbá a szőlőhegy és tartozékainak gondozására, a termés biztonságára utaló intézkedéseket, valamint a hegyen való gazdasági és társadalmi viselkedés erkölcsi kereteit. A hegytörvényekkel szabályozták a hegyközségi tisztségviselők választásának és működésének feltételeit, továbbá a földesúri és községi bíráskodáshoz kapcsolódó, de még hegytörvényekkel körülírt bírói hatáskört. A dunántúli hegyvámos szőlőkre vonatkozó hegytörvények belső organizáció és önállóság szempontjából kedvezőbb lehetőséget jelentettek, mint É-Mo. dézsmás szőlőinek hasonló törvényei. A mezővárosok a fokozott földesúri felügyeletet kiváltságok megszerzésével és közös intézkedések foganatosításával igyekeztek ellensúlyozni (pl. a tokajhegyaljai oppidumok egységes szőlőművelési és hegyjogi szabályzatot adtak ki a 17. sz.-ban). A hegytörvények a 19. sz. végén a hegyközségi intézmények egységesítésével és átalakulásával kezdték érvényüket veszteni. (→ még: hegyközség, → hegyvám, → bordézsma) – Irod. Vajkai Aurél: A parasztszőlőművelés és bortermelés Veszprém megye déli részében (Népr. Ért., 1938); Belényesy Márta: Adatok a régi hegyközségek történetéhez (Népr. Közl., 1958); Vincze István: A szőlőhegy birtoklása és rendje (Népr. Közl., 1961).