hegyközség

1. társadalomnéprajzi értelemben a szőlőhegy birtokosainak, bérlőinek s közvetve a szőlőműveseknek is az olyan, általában hatósági jogkör nélküli, de önkormányzati jelleggel és meghatározott szervezettel bíró intézménye, amely a szőlőműveléssel kapcsolatos érdekvédelmet célozta és a → hegytörvények alapján működött a 16–19. sz.-ban. A nemes, polgár, jobbágy és zsellér rangú birtokosok közös intézményében tükröződtek az alapvető birtokviszonyok, a szőlőművelés történeti és táji alakulása, mindez a helyi gazdasági, társadalmi és erkölcsi szokásjog formájában. A birtokosok (→ hegynép) maguk közül választották elöljáróikat: a hegyközség felelős vezetőjét (→ hegymester) és a tisztségviselők testületét, a hegyi tanácsot. – A hegyközségekre vonatkozó sok forráspublikáció ellenére eredetük, történeti alakulásuk a a szomszédos népek (osztrák, német) hasonló intézményeivel való kapcsolatuk nem kellően tisztázott. A hegyközségek kialakulásában jelentős szerepet játszottak a 14–15. sz.-i hegyjogi szabályok. Az intézmény utóéletének tekinthető időszakban (1894–1960), amikor miniszteri rendeletek útján, egységesített szabályok mellett tették kötelező érvényűvé megalakításukat, a hegyközség a szőlőtermesztés irányítási és ellenőrzési keretévé vált, de korábbi szervezeti felépítését megőrizte. – 2. A hegyközség fogalmának másik értelmezése településtörténeti és -néprajzi jellemzők alapján történt. Így jelölik a Dunántúlon, különösen a Balaton északi partján azokat az általában több, önálló vagy tartozék településből álló „hegybéli helységek”-et, amelyek a középkori falvak helyén, esetleg azok mellett a szőlőhegyi ideiglenes, ill. állandó épületek megszaporodásával, átépítésével és funkcióváltozásával alakultak ki a 18–19. sz.-ban (pl. Cserszegtomaj, Gyenesdiás). Eredetileg csak a gazdasági év egy szakaszában tartózkodtak bennük, akár a gazdasági tartozéktelepülésű alföldi tanyákon, egyébként valamelyik környező helységben laktak. Később a szegényebb néprétegek állandó jelleggel kiköltöztek a szőlőbeli épületekbe. – A hegyközségek történeti kérdései, kapcsolatuk a szórványtelepülésekkel (hegyközségi szórvány), a települések megosztott jellegével, a tanyásodási folyamattal, valamint a szőlőműveléssel a kutatásban eddig nem pontosan körvonalazott. Ma a tartozéktelepülések összevonásával a falu felé tart, több hegyközség önálló közigazgatási egységgé is vált. A hegyközségi élet tárgyi emlékeiben (→ szőlőhegyi épületek) a paraszti kultúra sok jelensége konzerválódott. – Irod. Vajkai Aurél: A parasztszőlőművelés és bortermelés Veszprém megye déli részében (Népr. Ért., 1938); Vajkai Aurél: A hegyközségek kialakulásának kérdése (Népr. Közl., 1958); Vincze István: A szőlőhegy birtoklása és rendje (Népr. Közl., 1961); Feyér Piroska: Szőlő- és borgazdaságunk történetének alapjai (Bp., 1970).