szőlőhegy, hegy, högy

TARTALOM

szőlőhegyi védőszent

szőlőhegyi épületek

szőlő- és borkultúrával kapcsolatos gazdasági épületek, amelyek a termesztés, feldolgozás és tárolás színhelyén, a szőlőhegyen vagy szőlőskertben állnak. Az egyéni vagy közösségi használatban lévő szőlőhegyi épületeknek rendeltetésük és építészeti megoldásuk szerint több csoportját különböztetjük meg: 1. Szőlőkunyhó. Fennálló fal nélküli, szükséganyagokból készült, tőkegondozó munkák idején használt épület, változatai: kör alaprajzú nádkunyhó: szőlős kunyhó (Hajdúság), csücskös kunyó (Sárköz) és a szőlővenyigéből készített, lekerekített végű, szelemenes karószerkezetű tetőkunyhó (általános). – 2. Szőlőbeli hajlék. Osztatlan, felmenő falú, általában üres fedélszékű, padlás és tűzhely nélküli építmények: pajta (Tiszántúl), tanya (Sárköz), hajlék (Dunántúl), gunyhó (É-Mo.), kolna (Erdély), hiska (Felvidék). Szerepük szerint leggyakrabban szerszámos kamrák vagy csőszházak. A dunántúli melegedő és pálinkafőző kunyhókban nyílt tüzelőberendezés is található. – 3. A teljes funkciójú, a szőlőfeldolgozás és bortárolás színteréül szolgáló → présházpincék a Dunántúlon ismertek. A lakórésszel is bővült építmények csoportja, tartozéktelepülésnek számít, bár ennek történeti, néprajzi és településtörténeti tanulságai a szakirodalomban nem jelentkeztek. – 4. A szőlőhegyi épületek → lyukpince típusú, elsősorban É-Mo.-ra jellemző csoportja gyakran található meg a szőlőhegy aljában bortárolóhelyként. – 5. A dézsmaházak és dézsmapincék a szőlőbirtoklás ill. a szőlőtermelés utáni természetbeni adózás emlékeit őrzik. A szőlőhegyi utak találkozásánál vagy a faluba vezető utak találkozásánál vagy a faluba vezető utak mentén helyezkednek el: É-Mo.-n a → présházas lyukpincék nagyobb méretű változatai (többször a dézsmagabona tárolására alkalmas magtárral egybeépített két-három szintes kőépületek), a Dunántúlon présházpince típusú nagyobb borona vagy tégla falú objektumok. – 6. A szőlőhegyi épületek szakrális rendeletetésű csoportja szőlőhegyi kápolnákból és haranglábakból áll. Többségük az ellenreformáció idejéből származik, mint búcsújáróhely vagy hegyközségi istentiszteletek helye. – A szőlőhegyi épületek elterjedése és gyakorisága utal a magyar szőlő- és borkultúrában kimutatható táji – termelési típusok különbségeire (→ bortárolás, → szőlőfeldolgozás). – Irod. Vincze István: Magyar borpincék (Népr. Ért., 1958); Andrásfalvy Bertalan: Népi építkezés a sárközi szőlőhegyekben (Janus Pannonius Múz. Évkve, 1964); Vajkai Aurél: A Balaton északi partjának présházai (A Veszprém megyei Múz.-ok Közl., 1966); Dám László: A hajdúböszörményi szőlők népi építkezése (Debrecen, 1972).