erdei legelő

A határbeli legelőhelyek szűkös volta vagy kedvezőtlen használati módja miatt helyenként szokás volt az erdő aljnövényzetét, az erdei tisztásokat legeltetni. Az erdei legelő egyes vidékeken nem csupán kiegészítő legelő, mint az ugar, a tarló vagy a kaszálás utáni rét, hanem elsődleges legeltetési hely. Az erdei legeltetés nagy körültekintést kívánt, mert ha nem megfelelő időben (pl. rügyfakadás) és nem megfelelő helyen (pl. sarjerdőben) történt, komoly károkat okozhatott. Az → elkülönítések révén a parasztok saját birtokába került → úrbéres erdők használatát, de konkrétan a legeltetés rendjét is hatóságilag szabályozták. (→ még: közlegelő, → tilalmas erdő, → úrbéres legelő) – Irod. Márton Sándor: Az erdőbényei közbirtokosság és volt úrbéresek legelőerdejének rendszeres gazdasági üzemterve (Sátoralja-Újhely, 1889); Tálasi István: A bakonyi pásztorkodás (Ethn., 1939).

1. Hegyi legelőn a szarvasmarha (Döbrököz, Tolna m.)

2. Erdei legeltetés a Hargitán (Székelyföld)