erdőmunkás, famunkás

a fa kitermelésével, szállításával és feldolgozásával foglalkozó bérmunkások összefoglaló elnevezése. Hagyományos keretek között a famunka a paraszti foglalkozás természetes kiegészítője; nincstelenek vagy kis földű parasztok helyben vagy kisebb távolságra telenként bérmunkát is vállaltak. Ekkor még az egyes munkafolyamatok nem váltak el, és az erdőmunkások is megmaradtak parasztoknak. A századforduló évtizedeiben elterjedt a tőkés vállalkozói rendszer, elszaporodtak a fűrész- és fatelepek, elkülönültek a munkakörök. Az erdőmunkások munkajogi viszonyait érdemben az 1900: XXVIII. tc. szabályozta először. A → vállalkozók → alvállalkozókat alkalmaztak, akik rendszerint havi fizetés és bizonyos jutalékok fejében összetoborozták az erdőmunkásokat, átvették tőlük a kitermelt mennyiséget és kifizették. Legtöbbször külön volt mellettük a munkások érdekeit képviselő → bandagazda. A munkapárokat mindjobban felváltották a → favágó bandák. A fakitermelés munkafolyamata két fő részre tagolódott: 1. az ún. ölezők végezték a döntést, darabolást és összerakást, 2. a faközelítők pedig a szállítást (kézi erővel történő húzást). Nagyobb távra bekapcsolódtak a → fuvarosok is. (Ez időtől kezdve a favágók tulajdonképpen már nem erdőmunkások, hanem zárt településen vagy fatelepen dolgozó tüzelőkészítők, akik nemegyszer idősebb vagy részlegesen megrokkant erdőmunkásokból kerültek ki.) A vállalkozók a fát elsősorban eladásra termeltették ki, e munka a gyár függvényévé vált: az építkezési konjunktúrával kapcsolatosan elszaporodtak a vidéki fa- és fűrésztelepek. A telepi munkások zöme az erdőmunkások és a favágók közül került ki, egy részük a zártabb üzemi kereten belül is bandában dolgozott. A többségük tanulatlan segédmunkás volt, ők végezték a legnehezebb szállító- és rakodómunkákat. (→ rakodómunkás) Bár a faipari üzemek a téli hónapok kivételével egész évben dolgoztak, a telepi munkások létszáma idényszerűen hullámzott. A többség nem idő-, hanem teljesítménybérben dolgozott. A kishaszonbérlők és az erdőmunkások között átmeneti típust képviselnek a debreceni vákáncsosok (szegedi nevük ingyenös embörök). A mai erdőmunkások egy része bizonyos szakmunkásképző tanfolyamok (pl. gépi, fakitermelési stb.) elvégzése után (ipari) szakmunkássá válik. (→ még: fécikés, → kétlakiság, → szakmánymunka, → tutajos) – Irod. Erdélyi Zoltán: Népi erdőgazdálkodás Bernecebaráti, Kemence és környékén (Kézirat, szakdolgozat, ELTE bölcsészettud.-i kar, Bp., 1956); Hegyi Imre: Erdei fakitermelés Bakonycsernyén (Népr. Közl., 1957).