eresztett pép

a parasztkonyha lisztből főtt fontos étele. Készítésekor folyadékba a forráskor lassan lisztet eresztenek, kevergetve sűrűre főzik. Vízbe főzve az egész népterületen századunkig készült. Táplálkozásbeli szerepe az É-Dunántúlon, a K-i Felföldön, a Tiszántúlon és Erdélyben csekélyebb, mint másutt. Kenyérgabonából az újkorban ritkán csinálják, a búzából, rozsból főtt eresztett pép gyakran a többiektől eltérő nevet visel (macskanadrág, macskakása, liszteskása). Fő alapanyaga a kukorica, de gyakran készül árpából, s ahol termelik, hajdinából is. Ezek eresztett pépjét kétféleképpen tálalják. Vagy kásaszerűen tálra öntik, vagy a főzés végeztével apró darabokban zsírba szaggatják. A Sajó–Tisza vonalától keletre egyben öntik ki, s ha olykor egy részét kiszaggatják, az nem számít más ételnek. Az eresztett pépek neve itt zsámiska (ÉK-Felföld), tokány (Szatmár), puliszka, pulicka (Alföld), ganca (D-Tiszántúl). Innen nyugatra általános a sűrűbbre főtt, kiszaggatott változat. Nógrád-Hevesben, ahol mellette kásaszerűen tálalt hígabb pépet is készítenek, az másik ételnek számít (pép). A kiszaggatott eresztett pép elnevezései gánica (D-Dunántúl), ganca, gánca, gánci (Kisalföld, Felföld, szórványosan ÉK-Dunántúlon, Duna–Tisza közén), ritkán dödölle (K-Dunántúlon), szuszogó, szuszoga (Duna–Tisza köze), bukta (palóc vidéken). Az eresztett pépeket vidékenként eltérően tejfeles zsírral, pirított hagymával, káposztával, morzsával, tejjel, túróval, szilvalekvárral eszik. Tejben főtt eresztett pép a DNy-Dunántúlon szokásos, savóban főtt eresztett pép a → bálmos újabb változata Erdélyben.