evési próba | TARTALOM | evolúció, kulturális, fejlődés |
vízi járművek hajtására és kormányzására szolgáló, rendszerint egyetlen darab fából készült lapátszerű eszköz. A halászok inkább az evedző szóalakot használják az eszköz jelölésére. Az evezőt rendszerint tölgy- vagy kőrisfából készítik. Három fő része van: 1. rúdja, szára, nyele, mely keresztirányú fogantyúban (mankó, kaccs) végződik (de használnak mankó nélküli evezőt is); 2. a vágója és 3. a talla vagy tolla. Vágónak a rúd azon részét nevezik, amely a tolltól számítva felfelé a rúd kétharmadát alkotja. Az evező tallja (tolla) kétféle: az egyik esetben hosszú, párhuzamos oldalú lapát, keresztben elvágott véggel, amelyet olykor sima vagy fecskefarkas vasalással, esetleg csáklyával látnak el; a másik forma hasonlít a nyújtott dohánylevélhez. Az előbbit jól lehet használni a csónak tolására is. Ha rögzítés nélküli evezővel hajtja előre és kormányozza a halász a csónakot, karon hajt, karos evezőt használ. A levélforma egyenletesen fokozódó erőkifejtést tesz lehetővé, nem rángat evezés közben, és ami a halászatban, vadászatban kivált fontos, teljesen zajtalanul merül a vízbe és száll ki abból, csobbanásával nem ijeszti el sem a halat, sem a vadat. Ez utóbbi forma nálunk és tőlünk K-re, kivált az obi-ugoroknál fordul elő. Újabban elterjedt, hogy a csónak (ladik) oldalán kialakított evezőkolompba, evezővillába akasztják vagy gúzzsal rögzítik a vágóevezőt, és egy vagy párosevezővel eveznek. A → kecével, → piritty hálóval, → flákkal, → palónyával való halászat közben a hasonló módon rögzített evezővel fél kezével (nyolcasokat „írva” a vízben) evez a halász (ciklendezés, zaklanyozás, védlizés), másik kezével pedig a háló vontatókötelét tartja. Az evezők formájának, az evezés módjának táji különbségeit, távolabbi összefüggéseit nem ismerjük. Irod. Herman Ottó: A magyar halászat könyve (III., Bp., 188788); Jankó János: A magyar halászat eredete (Bp.Leipzig, 1900); Szabó Kálmán: A Kecskeméti Múzeum halászati gyűjteménye (Népr. Ért., 1937); Solymos Ede: Dunai halászat (Bp., 1965).