ásóbot | TARTALOM | áspa, áspáló |
állandósult szókapcsolat → mesei sztereotípia, → népmesei szólás. Ma a népmese stíluskészletéhez tartozó kifejezésnek tekintjük, s olykor a mesei hangulatra való utalással használjuk a közbeszédben is, ha olyan ifjú szerelmesekről esik szó, akik sok megpróbáltatás után végre egymáséi lesznek, megesküsznek, s most már csak az ásó, kapa és a nagy harang (vagyis a temetés) választja el őket egymástól. De itt is, akárcsak a → szólásmagyarázó mesék nagy részénél, nehéz eldöntenünk, hogy a köznyelvből vagy valamelyik szaknyelvből került-e a szókapcsolat a mesébe, vagy pedig megfordítva, a népmeséből kiszakadt szólással van-e dolgunk. A régi r. k. egyházi nyelvben ugyanis több adat van használatára. Pázmány Péter (Kal. Appendix 35) így ír a házasfelekről: „addig más Házasságban nem avathattyák magokat, míg ásó kapa el nem választya a házas személyeket.” Káldi György figyelmeztet (A vasárnapokra való prédikációk... 155.), hogy a házastársak „semmi okból úgy el nem válhatnak, hogy szabad légyen a’ vétkesnek, vagy az ártatlannak mást venni... hanem kapa’ s ásó választya el őket”. Az egyházi jogi szaknyelv a maga állandósult kifejezéseivel szolgálhatott régen stíluselemeivel a népmese számára, de az sem lehetetlen, hogy az ásó, kapa választja el őket kifejezés a népmesei stílusból került a 17. sz. egyházi nyelvébe. Irod. O. Nagy Gábor: Mi a szólás? (Magy. Nyelv 1954).