beregi vejsze

TARTALOM

Béres András (Rózsály, 1928–)

béres

egész évre elszegődött mezőgazdasági bérmunkás. Az uradalom vagy a gazda pusztáján, tanyáján lakott, egész munkaerejével, idejével, részben még vasárnapjaival is munkaadói rendelkeztek. A béresek a nincstelen és törpebirtokos parasztság rétegeiből kerültek ki. A dunántúli uradalmak béresei generációkon keresztül kinn laktak a pusztán, s apáról fiúra öröklődött a béresség. Az uradalmi cselédek ranglistáján legalul a béres volt. Az uradalmi béresek családjukkal együtt cselédlakásokban éltek. Munkájuk a föld megművelése és a termények betakarítása, valamint az igásállatok etetése, gondozása volt (→ uradalmi cseléd). Az alföldi tanyavilágban a béresek, míg nem volt családjuk, a nagy határú falvakból költöztek ki a gazdák tanyáira. Az év elejétől szilveszterig egy évre kötöttek a gazdákkal szerződést. Ha nem ajánlkozott megfelelő béres, az alföldi gazdák béreseiket a városok híres emberpiacain, → embervásárain válogatták ki maguknak. 14 éves fiú már elszegődött kisbéresnek, 16–17 éves koráig beletanult a munkába, ettől kezdve a katonaságig már béres. Ha családosan is béresként a tanyán maradt, tanyásbéres. Ekkor már nem az istállóban hált, hanem a gazda házának egyik különálló szobájában vagy külön kis házban élt. Kisbérest 10–20 holdas gazda, tanyásbérest 20–40 holdas gazda tartott. Ötven holdon felüli gazda a többi tanyai cseléd fölé öregbérest helyezett, ez már nős, meglett ember volt, tisztjét míg csak ereje fogyni nem kezdett, megtartotta, munkahelyét nem változtatta. A béresnek a századforduló táján évi járandósága a következő volt: 5 köböl búza, 3 köböl árpa, 1 hold kukorica, 2 választási malac, 1 kocsi szalma, 1 kocsi → ízik, 1 pár csizma, 1 pár bocskor, 2 pár kapca, 2 db szappan, 1 nadrág, 1 ujjas és 50 Ft. Ez a bér a múlt század közepi bérektől csak abban különbözött, hogy az állattartás, marhateleltetés helyett a béres inkább terményben kérte ki járandóságát. A béresek munkája a szántás, vetés, fűkaszálás, kapálás, boronálás, jószággondozás és legeltetés volt. A felnőtt béres az aratásnál mint részes dolgozhatott. Az öregbéres elsősorban a tanyai cselédség munkáját ellenőrizte, a gazdát helyettesítette, a kiskanász, libapásztor, kisbéres, béres mind ő alá volt rendelve. A szerszámok rendbetétele, a nehezebb, szakértelmet kívánó munkák elkezdése, megmutatása is az ő feladata volt. Az Alföldön a nagygazdák alkalmaztak még kocsisbéreseket is, akik nem laktak kinn a tanyán, hanem kijártak a faluból vagy a gazda benti portájáról. Munkájuk elsősorban a gazda lovainak gondozása, befogása, hajtása volt, de gyakran mentek ki a tanyára, ahol a béresek munkájában segítettek. Aratásnál mint részes dolgozhatott. A → nagycsaládban élő férfiakra is használták a kifejezést, bár semmiféle anyagi juttatást nem kaptak a családfőtől. Munkamegosztásuk szerint pl. az ökrüket őrző családtagot pl. Göcsejben ököretetübieresnek, a szántó-vetőt béresnek nevezték. Az előbbi az → ökörfogatokkal dolgozó, azt irányító, hajtó személynek a neve. Biztosan nem tudjuk, hogy ez az elnevezés mikor specializálódott az ökörfogat hajtójára, de nagyon valószínű, hogy a 16–17. sz. folyamán, az ún. majorgazdálkodás erőteljesebb kibontakozásával; ebben az időben nyert nagyobb teret a lófogatú (→ lófogatolás) fuvarozás, áruszállítás, tehát a → kocsis tevékenység és a két béres cseléd megkülönböztetésére szükség volt. – Irod. Gönczi Ferenc: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése (Kaposvár, 1914); Illyés Gyula: Puszták népe (Bp., 1936); Kiss Lajos: A szegény ember élete (Bp., 1939).