beugrató mese

TARTALOM

beverés, csillagozás, poncolás, kerámiánál pecsétbenyomás, tésztánál bélyegzés

bevarrott ujjú ing

a férfi- és női → ingek egyik szabástípusa, melynél az ing két ujját törzsének felső részébe varrják be. Két fő típusa ismert: egy igen régies „keleti” és két „nyugati” forma, amelyek közül az egyik európai-középkori. A keleti típus csak derékszögű darabokból áll, jellegzetessége a derekát képező függőleges vászonszél, amely a vállaknál egyenesen és elvágatlanul fordul. Ezt felül a vállba bevarrott ujjak szélesítik, oldalt pedig az ujjak alatti oldaltoldás. Ujjai borjúszájúak, azaz alul-felül egyforma bőségűek. A hónalj alatt néha → pálha könnyítette meg a karok mozgását. Ami e forma földrajzi elterjedését illeti, É-Afrikától és K-Európától egészen a kínai Turkesztánig ismert mind a felső-, mind az alsóruhákon. Feltehető, hogy a magyarságnál is igen régi hagyományú. Azonban legrégibb ismert magyar előfordulása hódoltság kori. Ilyen volt a Vezekénynél 1652-ben elesett Rákóczy László, majd II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek a 17–18. sz. fordulóján készült inge is. A bevarrott ujjú ingek régi példányai hosszúak térd körülig értek, de a 18–19. sz. fordulójáról olyan rövid ingek is ismertek, amelyek a derék jó részét szabadon hagyták. E típus régi paraszti darabjai gallér, kézelő és pálha nélküliek. A nyakban és a csuklónál, vagy sehogyan sem csukódtak, esetleg madzaggal kötődtek. A napjainkig elérhető magyar néprajzi anyagban ez a „keleti” típusú ing derékig érő vagy annál is rövidebb és a férfiviselet darabja. – A másik fajta bevarrott ujjú ing ugyancsak régies, középkori forma, de nyugat felől érte el a magyarságot. Ennek a derekát is függőleges vászonszél jellemzi, amely a vállaknál elvágatlanul, varrás nélkül fordul. Ám az ing szélesítését célzó kétoldali toldása az ing egész hosszúságát kíséri és lefelé gyakran szélesedik. Az ujjakat felül ebbe a szélesítő sávba varrták be. – A második nyugati típusú ingszabás már sokkal újabb. Anyaga gyakrabban a házinál szélesebb gyári vászon, válla rézsútosan vágott, varrott és erősítés céljából vállfoltos. Visszahajtós gallérja van, és karöltője kerekített. A széles gyári vászon miatt az ujj megbővült és lobogóssá vált, azonban a városi viselet hatására és napjainkhoz közeledve megszűkült és → kézelőssé vált. Az ingmellet gyakran díszítették szegőkkel (→ mizlivel), a gallért hímzéssel. Az elöl levő hasíték alsó végén gyakran keskeny keresztpánt van, amely az itt levő ráncolást rögzíti. – Irod. Palotay Gertrúd: A magyarországi női ingek egy szabástípusa (Népr. Ért., 1931); Höllrigl József: Régi magyar ruhák (Bp., 1938); Györffy István: Viselet (A magyarság néprajza, I., Bp., 1941–43); Veleva, M.–Lepavcova, Evg.: Blgarski narodi nosni (Sofia, 1960); Klickova, V.: Les costumes nationaux en Macédonie (Skopje, 1963); T. Knotik Márta: A Dél-alföldi bevarrott ujjú női ingek (Móra F. Múz. Évkve, 1968, Szeged, 1968).