bevarrott ujjú ing | TARTALOM | Bezerédy Imre |
gyakori díszítésmód, mely fém ütővas, ill. verőtő, továbbá fa pecsétfő (cifrázófa), esetleg pecsétlőhenger segítségével készül, fán, fémen, cserépen, bőrön, tésztán alkalmazva. A beverés igen régi díszítésmód, fellépése a fémszerszámok alkalmazásával hozható összefüggésbe. A középkorra már minden, később a népművészetből ismert alkalmazásmódja kimutatható. 1. A famunkánál a beverés leginkább csillag formájú elemekből áll, innen származik a csillagozás, ill. az ütővasra a csillagozó elnevezés. Ábrázolhat az ütő egyéb alakzatokat is, pl. félhold, kör, lóhere. Valószínűleg a késsel való szurkálás mechanizálására alakult ki az apró szögekkel ellátott szögecselő. A magyar faragásokon más díszítmények között a beverés általában térkitöltő szerepű, így pl. a → dunántúli bútornál a széktámlákon gyakori a teljes háttér beborítása apró csillagokkal. A bevert elemek ritkábban alkotnak önálló, ill. az egyéb faragást kiegészítő mintát. 2. Cserépedényen a bepecsételést alkalmazhatják közvetlenül az edény felületére, elszórtan vagy ismétlődve, szalagszerű mintát alkotva. Gyakori az edény falát díszítő gomboknak csillag ábrájú pecséttel való felerősítése is. 3. Fémen (→ fémmunka). 4. Bőrön (→ bőrtarisznya). 5. Tésztán a bélyegzett dísz a magyaroknál rendkívül ritka. Alkalmazzák a kézdivásárhelyi mézespogácsások, akik a kör vagy halformára kiszaggatott tésztára fabélyegzővel virágmintát nyomnak. Irod. Kiss Lajos: Díszített jármok Szabolcs vármegyében (Népr. Ért., 1937); Kós Károly: Erdélyi adatok a pogácsa készítéséhez (Népr. Közl., 1959); Igaz MáriaKresz Mária: A népi cserépedények szakterminológiája (Népr. Ért., 1965).