halott vőlegény, Lenore

1. → hiedelemmese. Cselekménye: egy leány kedvese elmegy a háborúba. Nagyon vágyakozik utána. Szomszéd tudós asszony tanácsára hoz a temetőből egy koponyát (három marék földet, fejfaszilánkot, a vőlegény kapcáját), s azt főzni kezdi. Egy idő múlva a legény, aki elesett volt, megjelenik fehér lovon, felülteti kedvesét is, s elnyargalnak. Háromszor felteszi a kérdést:

Jaj de szépen süt a hold,

Megy egy élő, meg egy holt,

Félsz-e angyalom?

A leány azonban mind a háromszor azt válaszolja: „Nem félek, amíg téged látlak!” Elérnek a temetőbe, s a legény magával akarja vinni a sírba. A leány darabonként ledobálja a ruháit, majd elmenekül, be a kápolnába, ahol egy másik halott van kiterítve, kisvártatva odaér a halott vőlegény, a bekopogtat: „Halott, add ki az élőt!” („Holt, holtnak nyiss ajtót!”), mire a halott a) megmozdul, b) felül, c) egyik lábát leteszi a földre. Mikor le akar szállni, megszólalnak a kakasok (tizenkettőt üt az óra), s mind a két halott porrá válik. A leány is meghal ijedtében (visszamegy a falujába, többé nem kívánja a szeretőjét látni) (AaTh 365). A mese hiedelemalapja napjainkig eleven: a halott, akit sokat siratnak, nem tud nyugodni a sírjában. A halott (kedves) hazafőzése a → szerelmi varázslás mágikus cselekménykörébe tartozik. Az egész magyar nyelvterületen közel 40 változatban számon tartott, kötött formájú, háromszor ismétlődő ritmikus, vers-, olykor dalbetéttel előadott mese, ismertek kötetlen formájú, → hiedelemmondaszerű változatai is. Más típusokkal ritkán keveredik. Egyes változatokban felbukkannak a rokon → ördögszerető egyes elemei. A mesetípus, melyet Bürger híres balladafeldolgozásának címével szoktunk jelölni, egész Európában ismert, különösen É- és K-Európában népszerű. Északon ismeretesek balladás változatai is. Benkő László feltevése szerint szláv területen alakult ki hiedelemelemekből a 6–7. sz. folyamán, vándorénekesek terjesztették és juttatták el hazánkba is. A magyar változatok menetükben – még vers-, ill. dalbetéteikben is – megegyeznek a nemzetközi variánsokkal (→ életre-halálra jó barátok). – Irod. Benkő László: A „halott vőlegény” története (Marosvásárhely, 1934); Thompson, St.: The Folktale (New York, 1946); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I., Pécs, 1957); Delarue, P.–Tenèze M.–L.: Le conte populaire français (I., Paris, 1957); Dégh Linda: Kakasdi népmesék (I–II., UMNGy VIII–IX. Bp., 1955, 1960); Liungman, W.: Die schwediachen Volksmärchen (Berlin, 1961); Krzyzanowski, J.: Polska bajka ludova (I., Wroclav–Warszawa–Kraków, 1962); Balassa Iván: Karcsai mondák (UMNGy XI. Bp., 1963). – 2. balladaszerű epikus ének. Tartalma mesei és hiedelemmondai motívummal rokon: a túlvilágról jövő halott vagy ördög vőlegény éjjel eljön kedveséért, aki nagyon szeretné viszontlátni őt; késleltetés, kifogások után magával ragadja. A hajnal közeledte vagy vallásos szavak használata váltja meg a lányt. A magyar folklórban kevés balladaszerű megfogalmazást ismerünk. Minden redakció jellegzetes formulája: „Szépen süt a holdvilág, félsz-e édes rózsám”. A → visszajáró halott hiedelemkör balladában való jelentkezését két típusban láthatjuk: a) a halott vőlegény a kedveséért tér vissza; b) a halott testvér pedig az idegenbe férjhez adott húgáért. Mindkettő párhuzamai ismertek az antik hagyományból, a környező és távoli népek folklórjából éppúgy, mint a dél-amerikai vagy afrikai népköltészetből. – Irod. Benkó László: Adalékok a halott vőlegény balladatípus történetéhez (Ethn., 1936); Peuckert, W. E.: Lenore (FFC 158. Helsinki, 1955); Vargyas Lajos: Zur Verbreitung deutscher Balladen und Erzähllieder in Ungarn (Jahrbuch für Volksliedforschung, 1964).