életre-halálra jó barátok

→ hiedelemmese. Cselekménye: Két jó barát megfogadja, hogy egymás lakodalmára még a sírból is elmegy. Az egyik meghal, a másik lakodalmára készül, s elmegy a temetőbe a sírhoz, barátját meghívni. Az meg is jelenik: eszik-iszik, de barátján kívül senki nem látja, a vendégek csak annyit látnak, hogy a hely az asztalnál üres, s az étel-ital fogy. A halott is meghívja az élőt a maga túlvilági lakodalmára. Az ott marad, míg három nótát el nem játszanak: ez 300 év. Kap egy követ (inget), míg azt a szájában (magán) tartja (s túlvilágjárásáról nem beszél), nem hal meg. Végül az ing elkopik (a parancsot áthágja) s hamuvá válik. (AaTh 470.) Valamennyi nyomtatásban megjelent és kéziratból ismert magyar népköltési változat a 20. sz.-ban került feljegyzésre, a változatok egy része interferál a → halott vőlegény típussal. Az európai exemplum gyűjteményekben a 13. sz. óta ismeretes, nálunk Dégh Linda az Érdy-kódexben lelt első írásbeli nyomára. Sajátos, hogy az ismert magyar változatokból hiányoznak az → angyalbárányok vagy a → halkisasszony típusok egyes változataiban és a → Júlia szép leány balladájában oly költőien ábrázolt túlvilági látomások, mesemondóink inkább azt hangsúlyozzák, hogy a halottak birodalmában töltött órák az élők világában száz éveket jelentenek, s aki egyszer ott járt, az ezen a földön emberi életet többé nem élhet (→ halhatatlanságra vágyó királyfi, a). A hasonló alapgondolatú „A szerzetes és a madár” típusnak (AaTh 471A) is van szájhagyományunkban Gáspár S. Antal repertoárjában egy szemmel láthatólag vallásos ponyváról származó változata („Elmélkedő Konrád”.) Katona Lajos még Radó Antal hasonló témájú költeménye alapján kíséri végig a típust a magyar és az európai exemplumgyűjteményeken. Ez a téma is túlmutat a keresztény középkoron (Don Juan). (→ még: túlvilágjárás) – Irod. Katona Lajos: Régi gyöngyök új foglalatban III. A mennyei madárka (Irodalmi Tanulm. II., Bp., 1912); Berze Nagy János: Baranyai magyar néphagyományok (II., Pécs, 1940); Dégh Linda: Pandur Péter meséi (I–II., Bp., 1941–1942; UMNGy III–IV.); Ranke, K.: Schleswig-Holsteinische Volksmärchen (II., Kiel, 1958); Liungman, W.: Die schwedischen Volksmärchen (Berlin, 1961); Béres András: Rozsályi népmesék (Bp., 1967; UMNGy XII.); Ó Súilleabháin Seán – Christiansen, Reidar Th.: The Types of the Irish Folktale (Helsinki, 1967; FFC 188); Tubach, F. C.: Index exemplorum (Helsinki, 1969; FFC 204.); Petschel, Günter: „Freunde im Leben und Tod” (AaTh 470) (Fabula, 1971. 12. Bd.).