Júlia szép leány, mennybe vitt lány:

→ legendaballada. Változatait kizárólag a Székelyföldről, Moldvából (ill. az onnan kitelepültektől) ismerjük. Főbb motívumai szerint a lány (Júlia, Márton szép Ilona, Szép lány Zsuzsánna) kertben virágot szed, égi ösvényen bárány közelít feléje, „fodor fehér bárány a napot s a hódat szarva között hozván” hívja a lányt a mennybe, szüzek seregébe. A lány elbúcsúzik anyjától, aki a hagyományos → siratóének hangján mondja el lányának égbe menetelét. A moldvai változatok többsége csak utal a siratásra. A mennybe jutást költői jelképek fejezik ki:

Mikor kezeledik mennyország kapuhoz,

A mennyei kapuk nyitatlan megnyíltak,

S a mennyei gyertyák gyulatlan meggyultak.

Néhány változat szerint a lány apjának-anyjának kér helyet a mennyben. A ballada elején a virágot szedő, koszorút kötő lány motívuma dalként önállósulva is ismert. – A Júlia szép leány balladaköltészetünk kiemelkedő alkotása, archaikus jelképrendszere, a költői képek sokasága miatt fordult feléje a művészi és szakmai érdeklődés. A keresztény, ill. a kereszténység előtti hitvilág művészi elemeinek költői képei egy jellegzetes legendatémát tükröznek. Dános Erzsébet a Nagyváradi kapitány-lány német balladával rokonítja, ahol a lány a nem kívánt vőlegény elől menekül, s mikor különleges útjáról mégis visszatér, már senki sem emlékszik rá, mert a percnek tűnő idő alatt több száz év telt el, és csak a régi írásokból derül ki, hogy elveszett egy lány esküvője napján. Meseszerű formában vagy legendaként a magyar hagyományban is ismert ez az Európa-szerte elterjedt téma [vö. az Érdy-kódexben (1527) Az úrfi aki a paradicsomban járt c. legenda]. A svéd és dán változatban galamb képében egy angyal megy a lányért. A magyar alkotások sajátsága az, hogy számos archaikus költői kép a keresztény szimbólumrendszernek megfelelően alkot egységet a balladában. A Jézust jelképező fehér bárány és díszei, a nap, hold, csillag, valamint a nagy szarvak a fején annak az ábrázolásmódnak művészi vetületei, amelyhez hasonló a → regösénekben ismert és a csodafiúszarvas mondában (→ templom alapítása) található. A kozmikus fény-szimbólum („áldott napnak, holdnak fénye”), és a keresztény világosság-jelkép („szarva hegyin két szép gyújtott gyertya”), valamint a nyitatlanul nyíló mennyei kapu stb. kifejezések, amelyek különböző korok fejleményei, itt egyaránt szerepet játszanak. A rendkívül archaikus költői képek és szimbólumok sora, a nyelvi megformálás fejlettsége balladaköltészetünk csúcsát jelenti. – Irod. Klapper: Erzählungen des Mittelalters (1914); Dános Erzsébet: Magyar népballadák (Bp., 1938); Ortutay Gyula: Székely népballadák (Bp., 19483); Domokos Pál Péter: Júlia szép leány (Ethn., 1959); Fettich Nándor: A Júlia szép leány-balladáról (Ethn. 1959); Sicard, Harald von: Der wunderbare Hirsch (Acta Ethn., 1972).