angyalbárányok

→ legendamese. Cselekménye: szegény ember három fia egymás után elindul szolgálatot keresni. Elszegődnek egy öreg emberhez juhpásztornak. Az öreg meghagyja, hogy mindenütt menjenek a 7 bárány után, ne téringessék őket, s egy üveget és egy tarisznyát ad, hogy abban hozzanak ételükből és italukból. Három nap egy esztendő. A két nagyobb lustaságból vagy félelemből nem meri a bárányokat követni egy nagy vizen keresztül, s az öreg az első nap végén fizetés nélkül hazaküldi őket. A legkisebbet egy bárány átviszi a vizen. A vízben lesorvad a csontjairól a hús (elveszti a lábait), a túlsó parton azonban újra ép lesz, szebb, mint volt. Útközben sovány ökröket lát kövér, kövér ökröket pedig sovány legelőn, két verekedő kutyát, síró-rívó verébfiakat, egy asszonyt, aki fakanállal meri a tóból a vizet, tiszta vizet folyni döglött kutya szájából stb. Végül kápolnához érnek, itt a bárányok angyallá változnak, gyónnak, áldoznak, az öreg ember – Isten – tartja a misét, a fiú is velük tart, tarisznyájában ostyát, kulacsában szenteltvizet visz haza. Az öregtől nem pénzt kér, hanem lelke üdvösségét. Mind a kettőt (és a látottak magyarázatát is) megkapja, családját is „boldoggá” teszi (AaTh 471, H 829, BN 758*). A Magyar Népmesekatalógus által számon tartott 10 változat és a Berze Nagy János-féle katalógus által ide sorolt további három részlet váza egymással megegyezik, a részletekben és a mesemondók felfogásában azonban meglehetősen nagy a különbség. A sokféle szemléleti és interpretálási mód érthetővé teszi a folklórkutatók megoszló véleményét is a típus eredeztetését és rendszerezését illetően. A típus keresztény középkori kapcsolataiban megegyeznek a vélemények, azonban ezen túl vezetnek, Honti János feltevése szerint a kelta-ír, Berze Nagy János és Vargyas Lajos véleménye szerint a samanisztikus hiedelemvilágba és epikumanyagba vezettek a szálak. A magyar változatok sajátos módon mindkét felfogást támogatni látszanak. (→ még: halkisasszony, a, → halhatatlanságra vágyó királyfi, a, → életre-halálra jó barátok, → állatsógorok) – Irod. Katona Lajos: Túlvilági látomások codexeinkben (Katona Lajos irodalmi tanulmányai II., Bp. 1912); Berze Nagy János: Baranyai magyar néphagyományok (II., Pécs, 1940); Thompson St.: The Folktale (New York, 1946); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (II., Pécs, 1957); Liungman, W.: Die schwedischen Volksmärchen (Berlin, 1961); Honti János: Mesék és mítoszok halálról és halhatatlanságról (Válogatott tanulmányok, Bp., 1962); Honti János: Mese és legenda (Válogatott tanulmányok, 1962); Vargyas Lajos: Keleti párhuzamok Tar Lőrinc pokoljárásához (Műveltség és Hagyomány, 1963); Delarue, P.–Tenèze, M. L.: Le conte populaire français (II., Paris, 1964); Ó Suilleabháin, Seán–Christiansen, Reidar, Th.: The Types of the Irish Folktale (Helsinki, 1967, FFC 188).