| hámtáska | TARTALOM | Hamupipőke |
1. közismert → meseelem. Ezzel tarisznyálja fel a szegény ember fiait, amikor azok útra kelnek szolgálatot keresni, szerencsét próbálni. Minősége az anya szeretetének fokát fejezi ki: a két nagyobbnak, az édes gyermeknek tiszta búzalisztből süti, a legkisebbnek, a mostohának csak korpából. Ezt osztja meg a hős – ellentétben a nagyobbakkal – az öreg koldussal, a rókával, kisegérrel, hangyákkal, vagyis mindazokkal a természetfeletti segítőkkel, akik nélkül a továbbiakban rendkívüli feladatait végre se tudná hajtani. → Borsszem Jankó arra kéri anyját, hogy cseppentsen bele a saját tejéből, ennek az ízéről fogják őt felismerni a sárkányok által még az ő születése előtt elrabolt nővérei. A lisztből, vízből, sóból gyúrt, kelesztetlen, forró hamuban megsütött tésztaféleség első említése Julianus és Gerhardus IV. Béla idején tett nagy útjával kapcsolatos: „Hat hónapig éltek Alániában, akkor végre néhány pogány társaságában útra keltek, és egy hatalmas pusztaságon át harminchét napig folyvást mentek. Ezalatt huszonkét hamu alatt sült kenyérrel éltek, olyan kicsinyekkel, hogy ha öt nap alatt megeszik, akkor sem laktak volna jól belőle.” – 2. A kovásztalan → lepénykenyér Európa-szerte általános volt a kelesztett kenyér megjelenése előtt, a magyar nyelvterületen úgyszólván napjainkig használatos, ma már inkább csak böjti eledelként vagy – Erdélyben – a vásárra menők útravalójaként. (→ még: pogácsa, sütés) – Irod. Beke Ödön: Hamuba sült pogácsa (Ethn., 1936); Kós Károly: Erdélyi adatok a pogácsa készítéséhez (Népr. Közl., 1959); Kisbán Eszter: A lepénykenyér a magyar népi táplálkozásban (Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1968).