hegedű, a

tréfás → legendamese. Krisztus és Szent Péter földi vándorútjuk során egy kocsma elé érnek, melyben ácsok (katonák) mulatnak. Péter szeretné megnézni őket. Krisztus először lebeszéli, majd ráhagyja, de közben Péter tudta nélkül egy hegedűt (bőgőt) teremt a hátára. A részeg ácsok követelik, hogy muzsikáljon nekik. Mivel nem hajlandó, alaposan elverik. a) Péter lemond az emberi természet tanulmányozásáról; b) arra kéri Krisztust, hogy büntetésképpen teremtsen vasgöcsöket a fába; Krisztus fából való göcsöket teremt, azóta szidják az ácsok Pétert; c) arra kéri Krisztust, hogy büntetésképpen adjon mindig esőt, valahányszor a katonák kivonulnak. Azóta szidják a bakák Pétert. A legendának francia, német, román, szlovén, erdélyi szász, kárpátukrán (rutén) és magyar változatai ismeretesek. Nálunk – Arany János A hegedű c. tréfás költeménye (1853) kapcsán – élénk irodalomtörténeti-folklorisztikai érdeklődést váltott ki, a szerzők: Szendrey Zsigmond, Heller Bernát, Gragger Róbert annak bizonyítására használták fel az összegyűjtött párhuzamokat, hogy Arany tárgyát vajon a magyar, pontosabban a nagyszalontai szájhagyományból vagy valamely (németből fordított) népkönyvi, kalendáriumi szövegből merítette-e. A legendamese széles körű elterjedéséhez Arany költeménye minden bizonnyal hozzájárult, de mint a fenti verziók is mutatják, annak nem egyedüli forrása (AaTh 774F, H 777, BN 754** → Krisztus és Szent Péter éjszakai szálláson).– Irod. Dähnhardt, O.: Natursagen (IV., Leipzig, 1909–12); Heller Bernát: Arany János „A hegedű” című víg legendájának valószínű forrása (Ethn., 1915); Gragger Róbert: Arany „A hegedű” c. költeményének tárgytörténetéhez (Ethn., 1916); Heller Bernát: Még egy szalontai változat Arany János víg legendájának, „A hegedű”-nek tárgyához (Ethn., 1918); Szendrey Zsigmond–Kodály Zoltán: Nagyszalontai gyűjtés (MNGy, XIV., Bp., 1924); György Lajos: A magyar anekdota története (Bp., 1934); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I–II., Pécs, 1957).