Hegyalja

1. Aradi Hegyalja: kistáj és történeti borvidék Arad megyében, a Hegyes-Drócsa-hegység nyugati lábánál, ma Romániában. Az Aradi Hegyalja tulajdonképpen a Máriaradna és Pankota között húzódó községek határára terjed ki. A honfoglalástól folytonos magyar lakossága a 16–17. sz.-ban a török háborúk elől északra menekült vagy elpusztult. Mai magyar lakói, akik románokkal és németekkel vegyesen élnek, újabb kori, 18–19. sz.-i telepesek. Nagyobb számban Máriaradnán, Gyorokon (ide az 1880-as években → bukovinai székelyek is települtek), Világoson és Pankotán laknak. – 2. Baranya m. déli területének élő népi tájneve, amely az egykorú latin nyelvű írásokban mint Tractus Submontanius is felbukkan. Az újabb néprajzi irodalomban a táj neveként bevezették a → Drávaszög elnevezést. Legdélibb községei, Kopács, Laskó, Daróc lakói → alfalusiaknak nevezik magukat. Lakossága középkori kontinuitású magyar, a hódoltság óta betelepülő délszláv és 18. sz.-i betelepítésű német. A Hegyaljai magyarok nyelve számos archaizmust őriz. Középkori mezővárosi hagyományokban gazdag népi kultúrája közvetlenül kapcsolódik az → Ormánság és → Szlavónia magyar szigeteinek műveltségéhez. Kiváló bortermő terület (Kő, Karancs, Csuza, Sepse, Hercegszőllős, Vörösmart magyar ref. lakosságú községeiben), hatalmas árterein élénk halászat, mocsári gazdálkodás alakult ki. A 19. sz. végén kibontakozó kertkultúrája révén gyors polgárosulás indult meg. Lakosságát élénk gazdasági és munkakapcsolatok fűzték Szlavóniához és Boszniához. – Irod. Várady Ferenc: Baranya múltja és jelenje (I–II., Pécs, 1896); Katona Imre: Sárkányölő ikertestvérek (Újvidék, 1972); Baranyai Júlia: Vízbe vesző nyomokon. Fejezetek a Drávaszög történetéből (Újvidék, 1976). – 3. Erdélyi Hegyalja: Nagyenyed és Gyulafehérvár vidéke, régi történeti borvidék. Az Erdélyi Hegyalját a magyarság igen korán benépesítette (10. sz.). A középkorban virágzó magyarlakta táj volt. A Maros jobb partján a honfoglaláskor talált viszonylag nagyobb számú bolgár-szláv lakosság hamarosan megmagyarosodott. A 12. sz. végén néhány szász helység is települt a vidéken (Krakó, Magyarigen, Nagyenyed). Ezek nem tartozván bele a → szászok közjogi egységébe, a 16–17. sz.-ra elvesztették német nyelvüket. A románok a 13. sz. végén a tatárjárás után megritkult lakosság közt tűntek föl. Az Erdélyi Hegyalja a 15–18. sz.-ban igen sokat szenvedett a háborús pusztításoktól. Előbb a török beütésektől és hadjáratoktól, majd a kuruc háborúktól és Hóra–Kloska parasztfelkelésétől, sőt 1848–49 magyar–román összeütközéseitől is. Magyar lakossága erősen megfogyott, ma elsősorban a Maros bal partján él. Nevezetes községe Vajasd, melyet Bethlen Gábor 1617-ben a töröknek átadott Lippáról eljött magyaroknak adományozott hajdúszabadsággal együtt. Ez a falu 1764–1848 közt a katonai határőrvidékhez tartozott. A helyi hagyomány szerint Miriszló és a Maroson túli Magyarlapád lakói is hajdúszabadsággal bírnak az erdélyi fejedelmek korában. – Irod. Lázár István: Alsófehér vármegye magyar népe (Nagyenyed, 1896); Iczkovits Emma: Az erdélyi Fehér megye a középkorban (Bp., 1939). – 4. Mecsekalja, Mecsek Hegyalja: a Pécstől nyugatra eső vidék. Cserkút, Kővágószőllős, Kővágótöttös, Bakonya, Boda községek magyar, r. k. vallású, középkori kontinuitású lakossága tartozik ide. Zárt, táji öntudattal rendelkező közösséget alkotnak. Néprajzi vizsgálatuk csak az utóbbi években indult meg. Jelentékenyen polgárosult, differenciált társadalmi struktúrájú falvak. – Irod. Füzes Endre: Adatok a mecseki megosztott településekhez (A Janus Pannonius Múz. Évkve, Pécs, 1956); Füzes Endre: Népi építkezés Mecsek-hegyalján (A Janus Pannonius Múz. Évkve, Pécs, 1959). – 5. Pozsonyi Hegyalja: → Hegyalatt másik neve. E megjelölés kialakulásában a Tokaj-, Arad-Hegyalja analógiája valószínűleg szerepet játszott. – 6. Tokaj-Hegyalja: az egykori Abaúj és Zemplén m.-k területén kialakult termelési táj az Eperjes-Tokaji-hegylánc DNy-i, D-i, DK-i szegélyterületén. A 16. sz. derekán a szerémségi borvidék pusztulását követően fellendülő borkivitele révén kedvező gazdasági, társadalmi fejlődése a szőlőtermelésben érdekelt településeit az újkor folyamán a középkori hagyományokra alapozva meglehetősen egységes arculatúvá tette. Előnyös helyzete révén a 16–17. sz. folyamán, noha az allódiumok befolyása növekvő volt, s az erdélyi fejedelemség függetlenségi harcai és a kurucok szabadságmozgalma területeit gyakran érintették, a Tokaj-Hegyalja hazánkban egyedülállóan virágtő kultúrtájjá vált. Ennek is köszönhető, hogy a népi műveltségre nagy hatást gyakorló, de az egész irodalmi nyelvünket alapvetően formáló ÉK-mo.-i prot. (ref.) kultúra központja Sárospatakon alakult ki. A mezővárosi parasztpolgár fejlődés egész településláncolatban bontakozott ki a területén (Szerencs, Tállya, Mád, Tarcal, Tokaj, Abaújszántó, Erdőbénye, Tolcsva, Bodrogkeresztúr, Sárospatak, Sátoraljaújhely). A 17–18. sz.-ban kárpáti ukránok (ruszinok) (pl. Sárospatak–Hunstác) és németek (Hercegkút, Károlyfalva) telepedtek le. A lakosság összetétele azonban alapvetően magyar maradt. Bár a 18–19. sz.-ban meghatározó szerepűvé vált a nagybirtok, a mezővárosi parasztság hagyománya, kultúrája kontinuusan öröklődött korunkra. A 17. sz.-tól a szőlőtermesztés és borkészítés bizonyos eltérő műveletei szerint a Tolcsvától északra eső területet Felső-, a délre fekvőt Alsó-Hegyaljának kezdték nevezni. A Tokaj-Hegyalja területének pontos földrajzi határait a borminőség védelmében a 18. sz.-ban törvénybe rögzítették. A történeti táj kereteibe kell számítani a Szerencsi-hegység településeit, valamint az 1918 után Csehszlovákiához csatolt Zempléni-dombsor DNy-i részén fekvő községeket. – Irod. Bakos József: Bodrogköz, Hegyalja és Hegyköz táj- és néprajzi irodalma (I. rész, Sárospatak, 1947); Bakos József: Tokajhegyalja és bortermelése néprajzi, hely-, gazdaság- és művelődéstörténeti irodalma (Sárospatak, 1957); Orosz István: A hegyaljai mezővárosok társadalma a XVII. században, különös tekintettel a szőlőbirtok hatásaira (Agrártört. Tanulm., szerk. Szabó István, Bp., 1960); Makkai László: Jobbágytelek és parasztgazdaság az örökös jobbágyság kialakulásának korszakában (Tanulmányok Zemplén megye XV–XVIII. századi agrártörténetéből, Bp., 1966). – 7. Vas m.-ben Körmend vidékén élő tájnév, amely a → Hegyhát Rábára néző szegélyterületét jelöli.

Magyarbecei (v. Alsó-Fehér m.) népviselet a múlt század végén