jószágjegy, jegy

mindenféle természetes vagy mesterséges jegy és jel, amely a jószág egyedi megkülönböztetésére alkalmas. E fogalmon azonban legáltalánosabban a jószágon levő → tulajdonjegyet értjük. A jószágtenyésztő a legrégibb idő óta szükségét érezte annak, hogy állatait megjegyezze és ezáltal lopás folytán történő elvesztés vagy a jószág eltévedése esetén azt felismerje. Alkalmazták házi és csordajószág, marha, sertés, ló, kecske, juh, baromfi, hattyú stb. megjelölésére. – A legrégibb és leggyakoribb jószágjegy a → füljegy; a bal vagy jobb fülbe vagy mindkettőbe vágták, lyukasztották. A jegyeknek meghatározott nevük volt, amelyek vidékek szerint változtak, pl. „fecskefarkú, hátulvett, csipkés, hasított” stb. Az égetett jegyet (billog, bellág, billyog, → bélyeg stb.) füljeggyel együtt, de rendszerint önállóan is alkalmazták. Előfordult titkos jegy is, amelyet a szokásosnál jóval kisebb vassal a jószág rejtettebb testrészére sütöttek, s ezt a helyet csak a tulajdonos ismerte (pl. a sörény alá). Az Alföld egyes részein az égetett jószágjegy általános tulajdonjegyül szolgált, tehát egy-egy paraszt gazdaságának valamennyi vagyontárgyát ugyanazzal jelölte meg, sőt néhány helyen (pl. Hódmezővásárhely, Bácska, Székelyföld) a temetőben a fejfákba is belevésték, mert ez a megoldás lehetővé tette a temető családi sírhalmai között való eligazodást egy olyan korszakban, amikor az emberek nagy része még nem tudott írni, olvasni. – Festékkel, szurokkal is bélyegezték a jószágot. A tulajdon jelölésére szolgált még az ún. → bárányjel, bárányszoktató. Ez különböző alakú, fából faragott figura volt, amely a birka nyakában függött, míg ennek kicsinyített mása báránya nyakába került. Ezzel a kisbárányt szoktatták az anyjához. A továbbeladásra szánt jószágot a kereskedő sok helyen vörös krétával vagy színes szalaggal jelölte meg. A nevelésre vagy ideiglenes használatra átvett jószágnak a nyakába lécdarabot vagy bőrcsíkot akasztottak, és ebbe vágták, festették vagy égették a tulajdonjegyet. Az aprójószág (liba, kacsa) úszóhártyáját jegyezték meg, vagy tollazatát festették meg. A ló és marha körmén bevágás is szolgált jószágjegyül. – A jószágjegyet legkorábban Hammurabi törvénykönyve említi, hettita, asszír, egyiptomi, görög, római emlékekben egyaránt előfordul, és azóta a világ minden tájáról ismert. – Irod. Homeyer, C. G.: Die Haus- und Hofmarken (Berlin, 1870); Szabó Kálmán: A jószág jegye és billege Kecskeméten (Népr. Ért., 1932); Kós Károly: A kalotaszegi kosarazó juhászat (Miscellanea Ethnographica, I. Kolozsvár, 1947); Tárkány Szücs Ernő: A jószágok égetett tulajdonjegyei Magyarországon (Ethn., 1965).

Jószágjegyek a 17. és 18. sz.-ból

Jószágjegyek. „Daruláb” motívumok

Jószágjegyek. Három és négy körrel készített motívumok