kalapdísz

1. toll: Európa-szerte dísze a férfifejfedőknek. A magyar nemesség forgókkal, tolltokokkal felszerelt → süvegét, kalpagját legszívesebben kócsag- vagy darutollal ékesítette. A parasztság a süveg szalagjába kakas-, gácsér- vagy pödrött lúdtollat, a 19. sz.-tól a → kalapok mellé már daru-, gém-, túzoktollat, sőt páva- vagy strucctollat is tűzhetett. A századfordulón a festett tollak lettek divatosak. A toll csak legényt és fiatal házast illetett meg. Legdíszesebb a vőlegény kalapja volt, az idősebb házasember viszont kalapdíszt már nem viselhetett. A toll kalapdísz tulajdonosának módjára, elhelyezésével pedig társadalmi hovatartozására is következtetni engedett. Pl. a rangos mezőkövesdi legény darutollat, a szegényebb gémtollat viselt kalapja jobb oldalán, míg a szomszédos községbeli tardiak azt a bal oldalra tűzték. A tollat bokrétával együtt is viselték. Divatja a századforduló óta szűnőben van. – 2. bokréta: korábban élő virágból, leggyakrabban rozmaringból készült, de árvalányhaj, a somogyi pásztoroknál pl. tölgyfalevél is lehetett. A leányhoz járó legény pár szálból álló bokrétát, a jegyesség idején nagybokrétát, pl. szentkúti bokrétát kapott választottjától. Előfordult az is, hogy a vőlegény rozmaringkoszorút viselt kalapján (Galgamácsa). A tollhoz hasonlóan a bokréta elhelyezése is utalhat hordozója társadalmi hovatartozására, Erdélyben pl. nemzetiséget is jelöl. Kb. a századforduló óta a művirág bokréta jött divatba. – 3. pántlika: a kalap megnyúlását akadályozó zsinórból alakulhatott ki s lett kalapdísz. Korábban ebbe tűzték, később pántlikával kötötték körbe a bokrétát. Szalagos kalapot a regruták kaptak és a vőlegények, akiknek kalapját utoljára a menyasszonytól kapott széles szalagokkal díszítették fel. A házasembert ez már nem illette meg. A kalap szalagozását fémcsat, színes üvegfejű gombostű, sőt gyöngy is díszíthette (moldvai magyarság). (→ még: fejviselet) – Irod. Pap Gyula: Palóc népköltemények (Sárospatak, 1865); Fél Edit: A Néprajzi Múzeum (Országos Magyar Történeti Múz. Néprajzi Tára) új szerzeményei. 1. Az őrhalmi, sárpilisi és szakmári gyűjtőút (Népr. Ért., 1938); Györffy István: Matyó népviselet (Bp., 1956); K. Kovács Péter: „Balos toll” (Népr. Közl., 1957).