gardon, ütőgardon

a csellóhoz hasonló, házi készítésű, négyhúrú ütőhangszer. Csellóból is alakíthatják át („kávás gordon”). Az átalakítás annyiból áll, hogy a csellóból kiveszik a lelket, lábát (nyergét) vízszintesre faragják és húrjait áthangolják. A közönséges gordon testét egy darab juhar- vagy fűzfából vájják ki, mint a teknőt. Külső tartozéka az „ütő” vagy „gardonpáca”, 40 cm-nyi hosszúságú, seprűnyél vastagságú keményfa bot. A gordonnak régen három húrja volt, a mostaniak négyhúrúak. A húrokat többnyire egyformán kis d-re hangolják. Régebben ettől eltérő hangolások is voltak, pl.: g d A, a d D, d A D, d d A, a d d, d d D. A gardonhoz vonót sohasem használnak. A játékos a jobb kezében levő ütővel a vízszintes tetejű lábon egy síkban fekvő húrokra üt, bal kezének hüvelyk- és mutatóujjával pedig belecsíp a szélső húrba, azt kissé felemeli és rácsaptatja a fogólapra. Ugyanabban a kíséretben az ütés és a rácsaptatott pizzicato egymással váltakozik. Különböző táncokhoz különböző ritmusformulák, a kétféle megszólaltatás különböző kombinációi tartoznak. Az ütéssel megszólaltatott gardon tompa, átütő hangja leginkább az üstdob hangjához hasonlít. A gardont – egy dallamjátszó hegedű mellett – csak tánczenekísérethez használják félhivatásos falusi cigány- vagy parasztzenészek (→ hangszeres együttes). Távolabbi múltját nem ismerjük; valószínű, hogy a 17. vagy 18. sz.-ban a tánckísérő dob szerepét vette át. A csíki székelyeknél és csángóknál máig használják. Korábban a bukovinai székelyeknél is előfordult. – Irod. Dincsér Oszkár: Két csíki hangszer (Bp., 1943).

Gardon (v. Csík m.)