| halálra való ing, halottas ing, halotti ing | TARTALOM | hálás halott, a |
halápi hímzés
a → zalai hímzések egy sajátos helyi csoportja. Két vagy három szélből összeállított lenvászon lepedők végeire varrták közvetlenül, a lepedővég kereteit subrikasorokkal és peremdíszekkel jelzik. A hímzőtechnika alapján két nagy csoportja van: a szálszámolásos munka és a szabadrajzú munka. Az elsőbe néhány tiszta fehér → vagdalásos, → laposöltéses hímzés tartozik nagy csillag-, mértaniasan szerkesztett leveles ágmintákkal. Hasonló technikával készültek tiszta sárga színű, valamint kék-piros, kék-piros-fehér változatok is. A szálvonásos-vagdalásos-laposöltéses munkák között jellegzetességüket az adja, hogy szálvonással, vagdalással mindig csak egy-egy elemet varrtak ki, tehát nem azt az egész vászonhátteret, amelyből azután a laposöltéses minták kiemelkednek. A fődísz a sima vászonfelületen érvényesülő vagdalás. Feltevések szerint egyes újabb példányokon csak a laposöltéses munkát tartották meg, amihez kevés keresztöltés is társul. A szabadrajzú hímzéscsoport lepedőinek fő mintája: alsó és felső peremdísz között edényből kinyúló hétágú virágtövek sora. Ezeket kék-piros pamutfonallal, lapos- és száröltéssel varrták. Sajátosságuk: egyes díszítőelemek sötétszínű kontúrozása, valamint a → régi dunántúli hímzések stíluscsoportjába tartozó virágtövek kötöttebb, tömöttebb, összefogottabb megtervezése, mint másutt. Vannak kék és drapp szőrfonallal dolgozott, feltehetően korai változatok is. Ez a hímzéscsoport jól példázza az országos hímzésalakulást, megtalálható benne annak legtöbb szakasza. Alakulására vonatkozó helyszíni kutatás azonban nem folyt, szép számú, gyűjteménybe került példánya mind a műkereskedők révén gyűlt össze. – Irod. Fél Edit: Ungarische Volksstickerei (Bp., 1961); Fél Edit–Hofer Tamás–K. Csilléry Klára: A magyar népművészet (Bp., 1969).
