hálás halott, a

mesealak, természetfeletti segítőtárs, aki a hőshöz szegődik hálából, mert eltemettette vagy botütésektől váltotta meg azáltal, hogy adósságait kifizette. Alakjához egész típuscsoport kapcsolódik (AaTh 505–508), melynek alapsémája az, hogy a hálás halott a hőst felesége megszerzésében, jövendőbelije rablóktól, boszorkánymestertől, sárkánykígyótól való megszabadításában segíti. Ezen belül azonban az egyes típusok cselekménye, hiedelemtartalma és stílusa erősen különbözik. A számon tartott 7 magyar redakció forrásai között 18. sz.-i francia romantikus kalandregényt, 19. sz.-i ponyvafüzetet is találunk, de vannak olyan szerkezeteink is, melyek kétséget kizáróan a szájhagyományban gyökereznek, s erős szálakkal kapcsolódnak a samanisztikus világfelfogáshoz. Egyik Gaál György által gyűjtött szövegünket, melyet Erdély János is közölt, s a bukovinai székely mesemondó, Palkó Józsefné Benedek Elek feldolgozásában ismert meg, a mai, halottakkal kapcsolatos népi felfogásnak megfelelően → hiedelemmeseként mesélte tovább. Az AaTh 506B: Jean de Calais – redakció változatai közül a két ide tartozó, feltehetően közös irodalmi forrásból származó, Gaál-féle szöveg mellett a Kazinczy Gábor kéziratos gyűjteményében található bánfalusi mese érdemel figyelmet: egy gazdag kereskedő egyetlen fia világot látni indul. Távoli parton két szekér elé fogott leányt vált ki a rabságból. Ugyanezt teszi egy másik városban egy adóhátraléka miatt üldözött szegény emberrel, és egy harmadikban egy ugyanezért felakasztott és ütlegelt halottal. Midőn a két leánnyal, egy királykisasszonnyal és komornájával hazafelé tart, a hajó kapitánya tengerbe löki. A kapitány a királykisasszonyt kényszeríti, hogy őt vallja megszabadítójának. A hős ismeretlen szigetre kerül, innen fehér sas (a megaláztatástól megmentett halott lelke?) a királyleány atyjának városába viszi, ahol a királykisasszony éppen lakodalmát tartja a hajóskapitánnyal. A fiú mátkagyűrű segítségével felismerteti magát, s elfoglalja a hajóskapitány helyét (→ félgyűrű, félkendő, → sárkányölő vitéz). A redakció valamennyi ismert magyar változata francia kapcsolatokra enged következtetni. – Irodalmi vonatkozásai vannak „A szörnnyel társalkodó királykisasszony” redakciónak is (AaTh 507), melynek hőse – a halott megszabadítása és a vele való társulás után – egy „elkárhozott” boszorkánymesterrel, a gonosszal kapcsolatot tartó királykisasszonyt szabadít meg. A hálás halott a → civakodó ördögfiaktól megszerzett varázsköpeny, bocskor és pálca segítségével követi a királykisasszonyt kedveséhez (→ papucsszaggató királykisasszonyok, a), beszélgetésükből megtudja, hogy a) hová rejti el a keresett tárgyakat, b) hová rejtőzik el ő maga (→ rejtekbe látó királykisasszony, a) vagy c) mire fog gondolni másnap. Végül a boszorkánymester fejét is levágja. Cselekedetei jutalmaképpen a megszerzett kincs és a királyleány felét követeli: a leányt kettéhasítja, s belsejét a kígyóktól, békáktól megtisztítja. A mesének 1873-ban kiadott ponyvaszövegéről is tudunk („János útitársa vagy: Az elvarázsolt királykisasszony”. Nyomatja és kiadja Bucsánszky Alajos), Berze Nagy János egri és Béres András rozsályi változata ezzel minden valószínűség szerint – közvetve vagy közvetlenül – kapcsolatban van. Jellegzetes Nagy Olga széki változata, melyben a hálás halott az öt csodálatos útitárs (→ hatan a világ ellen) segítségével lesz úrrá a gonosz szellemmel társalkodó leány felett. A harmadik redakciónak („A férjét a nászéjszakán megölő leány”: AaTh 507C) csak moldvai székely változatáról tudunk: a tejjel előcsalja és megöli a királykisasszonyban lakozó sárkánykígyót. A papucsszaggató királykisasszonyok meséjével kapcsolatban viszont többször is találkozunk azzal a motívummal, hogy a hős vagy tanácsadója az „ördögökkel cimboráló” leányt kettéhasítja, belsejéből három fekete varjú repül ki, vagy „valami fényeset” húz ki belőle. A negyedik redakció: a hálás halott három zöld levél segítségével meggyógyítja a királykisasszonyt a vakságtól, majd kettéhasítja, és belsejét az ördögöktől, férgektől megtisztítja (MNK 507D*). A mesének Istvánffy Gyula parádi (?) változata mellett egy ramocsaházi cigány mesemondó asszonytól származó szövegét ismerjük Erdész Sándor feljegyzésében. (Cseh változatait idézi Tille.) Jól rávilágít a mesealakulás folyamatára Ruszkovics István változata, amely számos samanisztikus vonásával a szegény embert szolgáló ördög (→ Buli Jankó) mese pogány kori előzményével ismertet meg. A jellegzetes, a samanisztikus világelképzelésbe is jól beilleszkedő mesefigurához asszociálódó nemzetközi meseanyag nem kevésbé gazdag, de csak részben azonos a magyarral. A magyar nyelven feljegyzett redakciók nemzetközi párhuzamai – a francia-vallont és csehet kivéve – csak esetlegesen követhetők nyomon. (→ még: csizmás kandúr, a; hű szolga, a; → zsoltáréneklő madár, a) – Irod. Tille, V.: Verzeichnis der böhmischen Märchen (FFC 34. Porvoo, 1921); Lilieblad, S.: Die Tobiasgeschichte und andere Märchen mit toten Helfern (Lund, 1927); Dégh Linda: Adalékok a hálás halott epizód mesei és mondai formálódásához (Ethn., 1957); Liungman, W.: Die schwedischen Volksmärchen (Berlin, 1961); Delarue, P.–Tenèze, M.–L.: Le conte populaire français (II., Paris, 1964); Béres András: Rozsályi népmesék (UMNGy XII. Bp., 1967).