kvintváltás | TARTALOM | L |
nevét a türingiai Kyffhäuser-hegységtől nyerte, ahonnan Barbarossa Frigyest (115290), majd II. Frigyest (171286) várták vissza. A halhatatlan hősök sorába tartoznak a hegyek vagy barlangok, hasadékok mélyén, seregük élén meghúzódó alvó királyok, akik várják az alkalmas időt, amikor visszatérhetnek népük megsegítésére. E → vándormonda alapgondolata közel áll a zsidókeresztény messiásváráshoz és a mohamedán mahdi-képzethez. Európa népeinél a legkorábbi időktől szinte napjainkig kísért e mondakör. A 6. sz.-ban elesett Artus királyt az angolok még a 12. sz.-ban is visszavárták a barlang mélyéből. A német nyelvterületen évszázadokig élt e mondakör. Nagy Károlyt különböző német hegységek belsejében látják: márvány (kő) asztal mellett ül, (földbegyökerezve) szakálla háromszor éri körül az asztalt. Akkor kel fel, ha a száraz faág kizöldül. Véres csata kezdődik akkor, ahol a jó győzedelmeskedik. A magyar nyelvterületen a halhatatlanság motívuma ugyan gyakori, ezen belül azonban a szorosan vett Kyffhäuser-mondatípus csak gyéren található meg. E típus a szomszéd népeknél (németeknél és szlávoknál) a miénknél jóval elterjedtebb. A → Csaba-monda szerint Csaba feltámasztott vitézei élén tér vissza a „Hadak útján” a székelyek megsegítésére. Pest megyében Ajnád (Hajnár) hegyéről beszélik, hogy mélyében lovak vagy harcosok alusznak, időnként hallatszik horkolásuk. D-Mo.-on → Mátyás királyhoz és Rákóczihoz fűződnek hasonló motívumok. Egy Trencsén megyében feljegyzett változat szerint a barlang mélyén lovaikon ülő, alvó katonák között várakozik Szent István is. A típus teljes motívumkészletét megtalálhatjuk a szlovén Mátyás-mondákban. Barlang mélyén vasasztalnál ül, szakálla földbe gyökerezik. Akkor tér vissza seregével, ha a száraz ág kizöldül. E mondakör különösen zord időkben ellenséges megszállás, pestis, éhínség virágzik. (→ még: halhatatlan hős) Irod. Schrőder, R.: Die deutsche Kaisersage (Heidelberg, 1893); Heller Bernát: A Kyffhäuser mondafaj vonatkozásai (Ethn., 1908); Massmann, Friedrich: Kaiser Friedrich im Kyffhäuser (H. n., 1950).