lidérc

a magyar → népi hitvilág egyik leggazdagabb adatanyaggal bíró, valamilyen formájában az egész nyelvterületen ismert → természetfeletti lénye. Tulajdonképpen több, egymástól bizonyos fokig megkülönböztethető és több esetben területileg is elkülönülő lény gyűjtőfogalma, amelyek azonban egy vagy több ismérvük révén összefüggnek egymással. Nem világos, hogy az egyes alakok eredete mennyiben volt közös. Feltehető, hogy a különböző eredetű ismérvek különböző módú és korú társulásai hozták létre a lidérchit legutóbbi időkből ismert tarka képét. Bonyolítja a helyzetet, hogy területileg változóan cserélődnek az egyes alakok elnevezései. A hiedelemanyag egészét tekintve leginkább három vonás domborodik ki: a tüzes alakban való megjelenés, a szexuális jelleg, valamint a segítőszellem-jelleg. A legfontosabb alakváltozatok a következők: 1. csirke (lidérc néven a nyelvterület középső és északi részén; iglic, ihlic néven a Csallóközben; lüdérc, piritusz néven D-Dunántúlon; mit-mitke néven K-Dunántúlon, valamint az Alföld több helyén; ördög néven több helyen szórványosan. Nem ismert a nyelvterület keleti és nyugati részén; legintenzívebben él az Alföldön). A hit szerint az jut hozzá, aki fekete tyúk első tojását hóna alatt kikölti (ritkábban apró tojás, vagy bármilyen tojás; néhol úgy tudják, hogy trágyadombban kell kikelteni). Gazdájával együtt él mint szeretője (ha nő a gazdája, éjjel férfivá változik és viszont); gazdája a kebelén hordja, gazdáját esetleg éjjel nyomja (lidércnyomás) vagy vérét szívja. Az legyengül, beteg lesz vagy meghal. Több helyen ismert az a hit, hogy minden ételből neki kell adni az első falatot vagy sótlan, visszafelé kavart kásával kell etetni. Gazdája minden kívánságát teljesíti, ha az „mit hozzak?” vagy „mit-mit-mit?” kérdésére felel. Pénzt hord tulajdonosának, így az meggazdagszik. Elterjedési területén közismert → hiedelemmondák szólnak a tőle való megszabadulásról: teljesíthetetlen feladatot adnak neki (kötélben homokot, vagy rostában vizet hozatnak vele), amelybe belepusztul; vagy fába ékelik be. Sok helyütt elterjedt hit szerint a lidérc vagy gazdája az ördöggel áll cimboraságban, ill. gazdája a lidérc birtokába jutva eladja lelkét az ördögnek. Néhol tüzes alakban is megjelenik (láng, tüzes gomolyag stb.); alakja keveredik a fényjelenség formájában megjelenő lidérccel. Szórványos hit szerint a fenti módon költött tojásból → kígyó kel ki. – 2. Apró emberke alakjában megjelenő, segítő-ártó lény. A lidérc csirke elterjedési területén is ismert, de leggazdagabb a rá vonatkozó adatanyag Zala megyében. (Piritus, piritusz néven Bihar, Szatmár, Baranya megyében; ördög néven Pest, Fejér megyében; földi ördög, fődön föllü való ördög néven Zala megyében; mándli néven Vas megyében.) Sok tekintetben rokon a csirke alakkal, de ugyanígy a → tudós kocsis mondakör segítő ördögeivel is; utóbbival sokszor teljesen összefolyik. A megszerzés módja néhol a csirkééhez hasonló, de általában véletlenül találják vagy vásárolják, rongyba, dobozba, üvegbe, tarisznyába, kabátzsebbe téve. Ez összefügg a tőle való megszabadulás módjával is: aki meg akar tőle szabadulni, dobozba stb. téve eldobja vagy eladja. Sokszor csak annyit tudnak róla, hogy gazdája hirtelen meggazdagszik, rendkívüli tettekre képes, mert „ördöge” van, ill. „piritussa van”, „piritussos”. Másutt az a hit is ismert, hogy gazdája szeretője, gazdája a lelkét eladja neki, minden ételből az első falatot neki adja. Néhol úgy tudják, hogy át tud változni csirkévé is, vagy ugyanúgy szabadulnak meg tőle, mint a lidérc-csirkétől. A göcseji földi ördögöt leginkább kocsisok (néha vadászok) tartják és mint ilyen itt tulajdonképpen az ördöngős kocsis hiedelemkörébe tartozik. – 3. Ördögszerető és fényjelenség. E két megjelenési forma néha egymástól függetlenül, de általában összeolvadva létezett, valószínűleg másodlagos kontamináció eredményeképpen. A nyelvterület keleti és nyugati részén ismert (ludvérc, lucfir néven Ny-Dunántúlon, szórványosan egészen Tolnáig, Fejérig; lidérc, lüdérc, néha ördög néven Erdélyben és Moldvában.) Éjjel fényjelenség alakjában repül a levegőben. A Dunántúlon tüzes petrencerúd, nyomórúd, ostor, ritkábban tüzes madár, Erdélyben tüzes kendő vagy meghatározatlan tüzes lény. Repülés közben tüzet szór. A földre leszállva emberi alakot ölt: férfihez nő, nőhöz férfi (távollevő vagy meghalt szerető, házastárs stb.) képében jön. Emberalakjának dunántúli hit szerint (néhol a Dunántúlon is) lúdlába van; emberalakja tulajdonképpen maga az ördög. A róla szóló hiedelemtörténetek általában ördögvoltának felismeréséről szólnak: pl. a fonóban jelenik meg, ahol meglátják lólábát, amikor a leejtett orsó után nyúl; vagy homokban, sárban, hamuban ismerik fel a ló- vagy lúdláb nyomát. A házba kéményen, kulcslyukon át jut be, de gyakran jelenik meg mezőn alvó embereknek is. Távoztakor tüzet szór, lepiszkítja a ház falát. Szeretőjét szerencsétlenné, beteggé teszi. Főleg a Dunántúlon ismertek az ellene való védekezés változatos módjai: pl. gatyamadzaggal, övcsattal, ujjak összekapcsolásával el lehet kötni útját (→ kötés), a házba való behatolását meg lehet akadályozni szentelt tömjénnel, nyírfaággal stb. (→ rontás elhárítása). A K-Dunántúl több pontján rendelkezik a lidérc-csirke bizonyos ismérveivel is (pénzt hord, tojásból költik ki). Néhol nehezen választható el a tüzes kerék, tüzes szekér stb. alakjában megjelenő → kísértettől, ill. a tüzesembertől, → lidércfénytől (pl. sok helyütt azt tartják, hogy nem lehet utolérni, ránehezedik a járókelők vállára stb.; másutt a temetőben jár, első kakasszóra el kell tűnnie stb.). Lehet egyúttal kincsjelző láng is. – 4. A személytelen lidércnyomás-fogalom országszerte ismert. Különböző éjszakai nyomásérzésekkel (légzési nehézséggel járó betegségek, gyomorbántalmak) kapcsolatos, amelyeket a néphit a → boszorkány mellett a lidérc fogalmához is kapcsol, általában anélkül, hogy annak valamelyik megjelenési formája konkretizálódnék. Néha az ördögszerető vagy a lidérc-csirke alakváltozathoz kötik. A lidérc a hit szerint az emberre ráül, megnyomja, megszopja (mellbimbóit megduzzasztja), néha vérét szívja (→ vámpír). Az ellene való védekezés megegyezik a boszorkány elleni, ill. az általános rontás elleni védekezéssel. – A magyar néphit összetett és szerteágazó lidérc-fogalmának európai összefüggései is rendkívül sokrétűek. Minden említett ismérv sokfelé mutat kapcsolatokat, emellett főleg a szomszédos területeken a fentiekhez hasonló vagy azokkal teljesen egyező alakváltozatok is élnek. Így a magyar lidérc összefügg a távoli múltig nyomon követhető, éjszakai nyomásérzettel kapcsolatba hozott és sokszor egyúttal erotikus jellegű, tündér-, boszorkány- vagy démonszerű természetfeletti lényekkel (római incubus és succuba, daemon meridicus, germán Alp, Trud, Mahr, szláv mora stb.); a szárnyas állat képében megjelenő, de egyúttal ördögszerű, szláv és román területeken ismert segítőlényekkel (pl. román zmeu, szlovák zmok); az Európa-szerte ismert tüzes, repülő, sárkányszerű lényekkel, tüzes kígyóval; valamint a vámpírszerű lényekkel stb., amelyeket azonban a magyar nyelvterületen kívül sehol sem kapcsol ennyire összefüggő fogalomkörré egy közös elnevezés. – Irod. Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások (Bp., 1925); Domanovszky György: Vidoizmenyenyija obraza glovo duha „lidérc” v szuevernyih predsztavlenyijah vengerszkovo naroda (Acta Ethn., 1957–58); Hoppál Mihály: A magyar lidérc-hiedelemkör szemantikai modellje (Ethn., 1969).