lidércfény

a magyar → népi hitvilág fényjelenségek formájában megjelenő, egymással rokon → természetfeletti lényeinek gyűjtőfogalma. Fő vonásaiban tulajdonképpen a → kísértet-hit része, más tekintetben rokon a → lidérc fényjelenség formájában megjelenő alakváltozataival, továbbá a bizonyos alkalmakkor fellobbanó, elásott kincset jelző tűzzel (→ kincs), valamint a → kereszteletlen gyerek lelkére vonatkozó hittel. Mindezekben az esetekben a fogalmak keletkezésének egyik gyökere az éjjel látható fényjelenségek (pl. égő mocsárgáz) megmagyarázására irányuló törekvés. A lidércfény fogalmának másik összetevője az életükben a közösség ellen vétők vagy rendkívüli módon meghaltak halál utáni vezeklésére vonatkozó hit. A lidércfény valamilyen formában az ország minden területén ismert volt; leggazdagabban az Alföldön, de a nedves területek lecsapolása után alakja itt is elhalványodott. – 1. Tüzesember (tüzes mérnök, tüzes matyikus, tüzes indzsellér stb.). Ember alakú, tűztestű kísértet, akit tűz kísér, szórja a tüzet, lámpát visz stb. Általában mérnök, aki életében rosszul mérte a földet. Éjszakánként a határban bolyong, gyakran láncot húz maga után; ill. a földet méri, míg le nem vezekelte bűnét. A földmérésre vonatkozó hiedelmek leginkább az Alföldön és az ÉK-i területeken ismertek, általános viszont az a hit, hogy az éjjel kintjárókat követi, és nem lehet őt utolérni. Néhol úgy tudják, hogy ránehezedik a kocsikra és a gyalogosok vállára, ijesztgeti őket. – 2. Lámpás. Égő, magától mozgó lámpa formájában elképzelt, a tüzesemberhez sok tekintetben hasonló lény. A Dunántúl több pontján ismert. Egy fejér megyei adat szerint elátkozott vadász lelke. – 3. Lidérc (bolygó tűz, lidércfény néven is). Megkülönböztetendő az egyéb lidércnek nevezett természetfeletti lényektől. Legjellemzőbb tulajdonsága, hogy éjjel hol itt, hol ott fellobbanó vagy folyamatosan bolyongó, táncoló lángként az éjjel közlekedőket akadályozza (ráül a vállukra, kocsijukra), kergeti, kísérti őket. Nem lehet őt utolérni, rossz útra, leginkább mocsárba csalogatja az őt követőket. Nem ember alakú, bár sok helyütt e névvel illetik a földet mérő tüzesembert. Legkevésbé ismert a fogalom a nyelvterület keleti részén. – 4. Gyertyás. Az ÉK-i területeken a tüzesember minden ismérvével rendelkezik, Zalában minden fajta rendkívüli életű vagy halálú kísértet tüzes alakja, vagy ember alakú kísértet égő ujja. Egyéb tulajdonságaiban a lidércfénnyel egyezik. Hasonló a Hanság egykori mocsárvilágában ismert ördög gyertyája; a Csík megyei gyertyástündér viszont már inkább kincsjelző láng. – Mindezek az alakok általában hiedelemmondák alakjaiként ismertek. Közismert voltuk ellenére a beléjük vetett hit a 20. sz.-ban már nem intenzív; sokszor jelennek meg az → ál-hiedelemmondák szereplőiként is. A hit elkomolytalanodásának lehet következménye az is, hogy elhárító gesztusok velük kapcsolatban alig ismertek. A legáltalánosabb motívum: káromkodással lehet őket elküldeni. – A lidércfény különböző típusú megfelelői Európa-szerte ismertek; az egyes alakváltozatok és ezek tulajdonságai a magyar nyelvterületen tapasztalthoz hasonló módon keverednek; rokonságuk éppoly szerteágazó. Az ember alakú tüzes lények általában valamilyen életükben elkövetett igazságtalanságért vezekelnek; a nem ember alakú imbolygó fény pedig kereszteletlenül meghaltak lelke vagy kincsjelző. A rossz útra térítés, mocsárba csalogatás motívuma mindkettővel kapcsolatban elterjedt. – Irod. Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások (Bp., 1925); Domanovszky György: Vidoizmenyenyija obraza glovo duha „lidérc” v szuevernyih predsztavlenyijah vengerszkovo naroda (Acta Ethn., 1957–58).