kincs

Az elrejtett kincs hiedelme országszerte általánosan ismert volt. A hit szerint háborús időkben rejtették el, vagy zsugori ember dugta el; fa, bokor tövében, domb alatt, hegyszakadékban, barlangban lappang. Általános hit volt, hogy az elásott kincs, pénz, arany időnként tisztul, „tisztítja magát”; ilyenkor (leginkább → virágvasárnap és → nagypéntek között) kékes (sárga, veres) láng csap ki belőle, sőt a kincs egy ideig a föld felszínén van, majd a lángolás elmúltával újra eltűnik. A kincset őrző és elijesztő → szellem, → kísértet vagy → törpeszerű lények (fehér ember, fehér asszony, → kisasszony stb.) vagy állatok (kígyó, sas, kakas, kutya, oroszlán, bivaly, bika stb.) védik. Az elásott kincs megszerzésének módozatai sok változatban voltak országszerte ismertek. Helyéről vagy a kincsjelző láng segítségével, vagy álomban szereznek tudomást. A → hetedik gyerek meg tudja állapítani a kincs hollétét, a → táltos vagy a → burokban született szintén. Büntelen személy nagyobb reménnyel foghat keresésébe. Keresésének ideje általában valamilyen jeles napra (→ Szent György napja, → Szent Iván-nap) virradó éjszaka, vagy amikor a lángot fellobbani látják. Az utóbbi esetben országszerte elterjedt hit szerint úgy lehetett megszerezni a kincset, hogy aki meglátja a lángot, hajához, hátul a gatyájához vagy pendelyéhez nyúl; ahány hajszálat vagy ráncot megfog, annyi darab arany marad fenn a föld felszínén, de a megfogott hajszálak megőszülnek. A kincset szótlanul kell kiásni; közben visszanézni vagy káromkodni sem szabad. A kincset megtaláló varázsvesszőre, nyílvesszőre vonatkozó hit az adatok tanúsága szerint igen régi: 16. sz.-i → ráolvasások (Gyöngyösi ráolvasások) is ismertek, amelyekkel a kincs fölött földbe fúródó vessző kilövését kísérték. A kincsásásról szóló → hiedelemmondák fő motívumuk alapján csoportosítva: 1. Kincsásás → táltos segítségével. a) A hetedik gyerek (ritkábban foggal született gyerek) meglátja a földben rejlő kincset. Gyakori bevezető epizód, hogy előbb kipróbálják a gyermek képességét: titokban földbe ásnak egy korsóban pénzt. Ha a gyermek meg tudja mutatni, tovább kerestetnek vele. A gyermek acéltükörbe, körmére kent mákolajra nézve látja a kincset. Amikor ásni kezdenek, ősz ember állja útjukat, fenyeget, hogy átkozott a kincs, aki hozzányúl, annak a gyermekei (hozzátartozói) meghalnak (nyomorékok lesznek). A tilalom megszegőin beteljesedik az átok. Egyes változatok szerint a kincsásás sikerül, a szülők meggazdagodnak, a kincs helyén feszületet állítanak stb. b) Táltos (öreg ember) útmutatása szerint ásnak. „ijesztők” jönnek elő a gödörből: kutya, fekete bika. A tanács szerint nem hagyják abba a munkát. Vihar jön, elmenekülnek. A kincs eltűnik, a „gonoszok” elragadják. c) Öregember (valószínűleg táltos) pásztort kér meg, hogy mosdassa és fésülje meg. Hálából megmutatja földbe rejtett kincsét, ad neki belőle, majd a kinccsel együtt eltűnik. (Más típusba tartozó mondák is gyakran kifejezik, hogy földbe ásott pénz a táltos, ill. a → garabonciás pénze.) – 2. „Megkötött” kincs kiásása. a) Valaki (gyakran → boszorkány) kincset ás a földbe. Mikor betemeti, így szól: „Ez csak akkor legyen ismét kivéve, amikor az én faromat odaverik ehhez a gödörhöz!” Illetéktelenül kihallgatja valaki. A kincs elásója meghal, eltemetik. A tanú kiássa a sírból, farát a kincs fölött földhöz veri. A kincs feljön magától. b) Kincset ás el valaki. A helyén dolgát végzi, majd így szól: „Csak az áshassa ki, aki ezt megeszi!” Kihallgatják. Az ürülék elfogyasztása után a kincs előkerül (ti. enélkül minden kísérlet meddő). A megrabolt tulajdonos megőrül vagy felakasztja magát. c) Pénzt ás el valaki, a vasfazékba kötelet köt: „Téged addig ki ne vehessen senki se, amíg azt nem mondja: ’istráng’!” Egy hallgatódzó szegény ember kiássa a fazekat, kígyó van rátekeredve. Varázsszóra visszaváltozik kötéllé. Meggazdagodik a szegény ember. – 3. Sikeres kincsásás. a) A fellobbanó lángra kapcát, szűrt stb. dobnak, a „gonoszok” ezután már nem vihetik el. b) Akik a kincset elásták, kakast, kutyát vagy más állatot öltek meg fölötte, hogy védjék a kincset. Gyakori feloldási mód a mondákban, hogy ugyanezeket az állatokat kell leölni a kincs helyén, hogy hozzáférhetővé váljék. – 4. A kincsásás sikertelensége az ásók hibája miatt. a) A kincsásást szótlanul kell végezni, de valaki megszólal: átkozódik a nehézségek miatt, vagy megörül a kincsnek. A kincs elsüllyed, olyan mélyre, hogy többé nem lehet kiásni. b) A kincsásó egy rossz szó miatt a ládával együtt mélybe süllyed, más országban egy pincében köt ki. c) A kincsásók megrémülnek a kincs őrzőitől és felhagynak az ásással. d) Elátkozott lény kéri a pásztorokat, hogy ássák ki a kincset, akkor ő megszabadul. Öregasszony jelenik meg, aki teleköpködi a gödröt. Amikor már csak egy köpés hiányzik, a legények nem bírják tovább, a kincs eltűnik, a lélek följajdul: örökre elkárhozott. – 5. → Szezám, nyílj ki! Valaki véletlenül üregben (lyukban, barlangban stb.) kincset talál. Kapzsi (visszamegy újra), a föld (barlang szája) bezárul. Anya gyermekét benn felejti, hét év múlva ugyanott egészségben visszakapja. – 6. Elátkozott kincs. Aki kiássa, az ördögök megtáncoltatják (ásás közben, minden éjszaka, halálos ágyán). Egyéb büntetések érik: lásd 1. a) – A kincsmondák egy csoportja → történeti monda: törökök vagy más ellenség elől földbe (alagútba), vár falába, kútba rejtett kincsekről szólnak (→ kőkecske), ill. valamilyen történelmi eseményre vagy személyre utalnak: a kincset a törökök elől ásták el; vagy Attila, Zrínyi, Rákóczi hátrahagyott, elrejtett kincsét keresik. A történeti magvat tartalmazó mondák gyakoriak a Felföldön, Erdélyben. A többi kincsmonda különböző intezitással az egész nyelvterületen él. Némely család írásos „testamentumokat” is őrzött mesés, hegybe rejtett kincsekről. Ezek közül Kolozsvári Varga Pál állítólagos hagyatéka a legrégebben ismert kincsmonda (1716-ból). – A múlt század vége óta folyó régészeti ásatások fokozták az érdeklődést e téma iránt. A valóságos emlékek – gyermekkori kincskeresés vagy ásatáson való részvétel – keverednek a hagyományos vándormotívumokkal. A kincskeresés a romantika korában a szépirodalomban is gyakori téma volt (Vörösmarty Mihály, Tompa Mihály). – Irod. Balásy Dénes: Székely kincsásó babonák (Ethn., 1897); Bán Aladár: A kincskeresés a magyar néphitben (Ethn., 1915); Solymossy Sándor: Mondák hegybe rejtett kincsekről (Ethn., 1919); Winter, Leo: Die deutsche Schatzsage (Köln, 1925); Ortutay Gyula: Fedics Mihály mesél (UMNGy, I., 1940); Balassa Iván: Karcsai mondák (UMNGy, XI., Bp., 1963); Béres András: Rozsályi népmesék (UMNGy, XII., Bp., 1967).