talpis

TARTALOM

táltos fiú, a

táltos

1. a magyar → népi hitvilág → természetfeletti erejű személye, aki a → természetfeletti lények rendelése következtében lett táltossá. Ez már születéskor megnyilvánult, mert jellel jött a világra. Ez a jel a fölösszámú csontban mutatkozott meg, mert a táltos foggal, ill. tíznél több ujjal született. Már gyermekkorban eltért viselkedése az átlagtól: igen sokáig szopott, kevés szavú, csendes magaviseletű, szótlan, zárkózott, félrevonuló, sőt néha búskomor volt, de korához mérten rendkívül erős. A hetedik év jelentős volt az életében, addig ellophatták a fogát és akkor nem lett képessége, vagy akkor eltűnt a szülői háztól, mert elvitték a táltosok, tehát táltossá lett. Néhol vizsgát kellett még tennie: Hajdú-Biharban fa „ágát-bogát”, Nagyszalontán létrát kellett megmásznia. Sajátos volt a tápláléka: tejen, másodsorban tojáson élt. Mindent tudott, jövendölt, megmondta, hol van → kincs a földben, jégesőt, → vihart okozott és oszlatott, testét nem fogta a golyó. Jellemző tevékenysége a viaskodás: a táltosok kerekek (vas és tüzes kerék), különböző színű lángok (kék és vörös), ellentétes színű csődörök (szürke és pej), leginkább pedig bikák (fekete, füstös és fehér szőke) alakjában viaskodtak. A viaskodás célja az időjárás eligazítása, jóra vagy rosszra fordítása. Előre tudták, hogy hol, mikor, milyen alakban és kivel kell megvívniuk. A táltos képzet a magyarság etnikus sajátossága és a pogány magyar hitvilág, ill. a → samanizmus emléke. – Irod. Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások (Bp., 1925); Kodolányi János: A táltos a magyar néphagyományban (Ethn., 1945); Szűcs Sándor: Időért viaskodó táltosok (Ethn., 1951); Diószegi Vilmos: A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben (Bp., 1958). – 2. táltos a mondában: a táltosról szóló → hiedelemmondák nem ölelik fel az egész hiedelemkört: csupán bizonyos témák élnek epikus megfogalmazásban. Ezek a táltos különleges tulajdonságairól, képességeiről, a táltos fájáról és viaskodásáról szólnak. Mivel a táltos alakja rokon a → garabonciással, a → halottlátóval, tevékenysége kapcsolatban áll a kincsásással, mondái is erősen keverednek ezekével (→ házikígyó, → sárkány). – 1. A táltos különleges tulajdonságai, képességei: a) foggal születik. Már a bölcsőben el akarják rabolni a fogát a „gonoszok”, de a gyermek sírására felébredő szülők nem engedik. Hét éves korában a szülők maguk törik ki a fogát, nehogy elvigyék a gyermeket a „gonoszok”. A foggal, ill. hat ujjal születés ténye körül nem sarjadt gazdag epikus költészet. b) A táltos gyermek természetfeletti képességei: vihart jósol, amikor csendes az idő. Hitetlenkedésre sértetten elvonul. A vihar bekövetkezik. Megjósolja, hogy az ellő tehéntől a gazdája nem iszik ,,rugózott” tejet, ugyanis a tehén megdöglik. A kalapját szög nélkül a falra akasztja. Kuglizók közé sárgarépát hajít az ablakon keresztül, minden bábut leseper, apjának ezzel pénzt szerez. Iskolában a földgömbről hihetetlenül tud tájékozódni, ismeri a föld útjait – mintha járt volna rajtuk. Öregember megjósolja, hogy 9 éves korában meghal, ha nem, akkor 12-ben, ha akkor sem, igen erős lesz. 9 éves korában meghal, maga is megjósolja a halálát. – 2. A táltos fája. Szintén kevés epikus elem tapadt hozzá. A táltos emberi erőt felülmúló feladatok elvégzése céljából mászik fel rá: esőt imádkozik, elhalt pásztorokkal beszél, kitudja az elbitangolt marha tartózkodási helyét, jövőt mond. – 3. Táltos viaskodás: a táltos mondakör legelterjedtebb és legcsiszoltabb típusai tartoznak ide. Epikailag a legteljesebb változatok a keleti országrészből kerültek elő. a) Táltos viaskodás segítséggel: a táltos (fehér bika) segítséget kér a társaitól: verjék ellenfele körmét. Ha segítenek, győz. Ha nem, a fekete bika elhajtja, jégeső lesz. Táltos a segítőnek a párbaj után kincset mutat. Ásás közben szellemek ijesztenek: „Melyiket akasszuk fel?” Elmenekülnek (→ tudós kocsis). b) Szálláskereső táltosok: legény és lány szállást kérnek, vacsorára tejet. Megmondják, hogy viaskodni mennek. Megjelölik a küzdelem helyét, ahol a háziak később kincset találnak. – Irod. Fazekas Ferenc: A „lidérc” és a „táltos” a szalontai nép hitében (Ethn., 1926); Végh József: Sárréti népmesék és népi elbeszélések (Debrecen, 1944); Szűcs Sándor: Az „égbenyúló fa” a sárréti néphitben (Ethn., 1945); Diószegi Vilmos: Adatok a táltos révülésére (Ethn., 1953).