lőcs

görbe fa, amely a négy → tengelyvégre, ill. tengelycsap-végre támaszkodik. A mo.-i kerekes járművek egyik legfontosabb része. Az a feladata, hogy a → szekéroldalakat kétfelől támassza. A lőcsnek van: feje, a fején lőcsszája, bütyke, amibe a lőcsgúzs akad, van továbbá válla, dereka és szára vagy lába, a lábon kávája, köpüje. Ez az egyszerűnek látszó művelet azonban lényeges fejlődési lehetőséget biztosított a járműnek. Mindenekelőtt lehetővé tette, hogy a teher egy részét az oldalak tartsák, ill. a lőcs segítségével a teher egy része kihelyezhetővé vált a tengelycsap végére is, miáltal a tengelycsap többé nem hajlott tőben felfelé a teher súlya alatt. Ennek következtében a kerekek sem dőltek befelé és nem törtek olyan gyorsan. Egy-egy keréknél a lőcs segítségével a teher nyomása két ponton érvényesül: a tengelycsap tövén és a hegyén, úgy, mint pl. a talicskakeréknél vagy a kerékpárnál, a tengelycsap tövére esett a teher zöme. A lőcs segítségével mindegyik tengelyen négy terhelési – ún. törési pont – alakult ki. Ez a tény messzemenő következményekkel jár: először is sokkal vékonyabbra készíthették a tengelyderekat, másodszor a tengelycsapot és nem utolsósorban a → kerékagy egyenletesebb megterhelése miatt az agyat is könnyebbre esztergályozhatták, de az ún. kerékdőlést vagy kerékhajtást is jól kihasználhatták; vékonyabb és hosszabb kerékagyat is készíthettek. Mindezek a tények együttvéve tetemesen könnyebbé tették a → szekeret. A lőcsök lehetővé tették, hogy a szekéroldalakat a kerekeknél magasra szerkeszthessék, ez módot adott a meglehetősen magas kerekek alkalmazására, ami a súrlódást csökkentette. A tengely nem kopott olyan gyorsan, de nagy eredmény volt az is, hogy a magas kerekű járművet könnyebben vontathatták, továbbá a magas kerék képessé tette a járművet → gázlókon való áthaladásra; bírta a mély sarat és a mély homokos utat egyaránt. A lőcsök következtében a tengelyderekat valamivel hosszabbra lehetett hagyni, s miután az oldalak is magasabbak lettek, a kocsi rakterülete lényegesen megnőtt. A járművet tehát nem kellett túl hosszúra szerkeszteni, ami a fordulékonyságát növelte. Utazásra, személyszállításra igen alkalmassá vált a jármű, mert a széles és magas szekérderékban bőséges hely jutott a ládaszerűen kiképzett → ülésnek, másrészt a magas kerekek következtében a jármű nem rázott túlságosan. – A nyelvtudomány lőcs szavunkat általában német eredetűnek tartja. Tárgytörténeti meggondolások alapján azonban feltehető, hogy a szó éppen fordítva: a magyarból került át a szomszédos népek nyelvébe. A lőcs a Kárpát-medencében, Mo.-on érte el a legnagyobb fejlődést és itt általánosan használt alkatrésze a szekérnek és a → kocsiknak, sőt még a → talyigáknak is. Olyan tökéletes szerkezetű és annyiféle lőcsös szekeret és lőcsös kocsit, mint amilyenek a magyarságnál vannak, a szomszédos népek egyikénél sem találunk. Tárgymorfológiailag, tárgytörténetileg, szerkezetileg egyaránt feltehető, hogy a lőcs a Kárpát-medencében alakult és fejlődött ki. Európai vándorútjára pedig – számtalan és kétségtelen bizonyíték szerint – a magyar kocsival indult, valamikor a 15. sz. folyamán. – Irod. Tarr László: A kocsi története (Bp., 1968); Paládi-Kovács Attila: A magyar parasztság kerekes járműveinek történeti és táji rendszerezéséhez (Népr. Közl., 1973).