lőcs

TARTALOM

Lőrincz László (Szilvásszentmárton, 1939–)

lőporszaru, lőportartó, porszaru

általában két-, ritkán háromágú szarvasagancs darabból készített tartó, fedelén retesszel záródó puskaporadagoló csővel, két oldalán a tartó szíj, lánc számára egy-egy karikával. (Ritkábban készültek lőporszaruk fakéregből, bőrből, marhaszarvból, → szarumunka.) Simára csiszolt első felületébe karcolt, vésett díszítés szokott kerülni. A lőporszaru egyik csoportjára igen gondosan rajzolt, a → régi stílusú népművészet körébe tartozó virágornamentika jellemző. A lőporszaruk másik csoportján a díszítés geometrikus jellegű, központi dísze általában rozetta, gyakran egy irányba hajló, körzővel szerkesztett tarajokkal, csápokkal körülfogva, svasztikaszerűen kialakítva. A lőporszaru két szárán gyakoriak a csúcsukon kör alakú fejjel ellátott, félkörívekkel egymáshoz kapcsolt háromszög alakú, emberekre emlékeztető motívumok. Ezeket egyszerű mértanias szegélydíszek és a központfúróhoz hasonló háromhegyű szerszámmal bekarcolt, jelölt központú köröcskék egészítik ki, néha szarvasok, őzek, madarak, emberek bekarcolt alakja. – Évszámos lőporszaruk maradtak fenn a 17. sz.-tól, maga a tárgyforma azonban jóval régibb a puskapor megjelenésénél és avar kori, bizánci példányai is ismeretesek. Ezeken már előfordul a köröcskékkel való díszítés. Nagy múltja van a többi díszítőelemnek is. Az embert idéző háromszög motívumok párhuzamai megtalálhatók Hallstadt és La Tène kori emlékeken. Az ugyancsak igen régi rozetta (→ rózsa), → svasztika, forgó korong motívumról feltételezhető, hogy a nap, ill. a napot jelképező kerek fémtükör ábrázolása lehet, talán mágikus célzattal. Szaru és szarvasagancs lőportartók egész Európában használatosak voltak, a virágos és kivált a geometrikus díszű szarvasagancs lőportartók azonban a Kárpát-medencére jellemzőek. A magyarok közt megtalálhatók Zala és Vas megyétől a Székelyföldig. Nyugaton a díszítés általában vadak, kutyák, vadászok természethűségre törekvő ábrázolásaiból áll. A moldvai és ukrán lőporszaruk kisebbek, alakjuk zömökebb, geometrikus díszük tömörebb. – Irod. Bátky Zsigmond: Szarvasagancs lőportartóink ornamentikájához (Népr. Ért., 1926); Viski Károly: Csont- és szarumunka (A magyarság néprajza, II., Bp., 1941–43).