svábok | TARTALOM | Sz |
körmotívum, eredetében → mértanias díszítés, de a népművészet a → növényi ornamentikában is szerepelteti virágként. Egyéb elnevezései: forgórózsa, forgó körvirág, forgó körcsillag. Centrális felépítésű, jellemzői az egy középpontból vagy kerek magból kiinduló, egyenlő távolságra elhelyezkedő, azonos irányba forduló, ívben, esetleg S alakban hajló vagy szögletesen megtört, egyező alakú karok. Gyakran szerepel mint körbe foglalt rozetta (→ rózsa). Közel-keleti eredetű, kialakulása összefügg a bronzkori civilizációkban kibontakozó mértani tudással. Sokféle szimbolikus értelmet tulajdonítottak neki, így a középkori Golgota-ábrázolásokon gyakori a kereszt jobb oldali száránál, a nap ábrázolásaként. A magyar népművészetben gyakori, korai emlékei 1718. sz.-i geometrikus díszű → lőporszarukon láthatók, a mo.-i példányoknak ez a legjellemzőbb, középpontba állított motívuma. A 18. sz.-i → fafaragásban is gyakori még a svasztika, főként a dunántúli mángorlókon, itt többnyire összekapcsolás nélkül állnak egymás mellett a rozetták, köztük nagy számban svasztika. A későbbiekben azonban a → virágozás erőteljes előretörése nyomán a svasztika ezt a központi szerepét elveszti és rendszerint virágmotívumként illeszkedik a mintázatba. Valószínűleg ezáltal alakult ki a svasztika népnyelvi forgórózsa neve. A 19. sz.-i népművészetben a svasztika már rendkívül ritka. Legtovább a virágos motívumokra átváltó → ékrovásos fafaragásban alkalmazták a svasztikát, így a 19. sz. végéig Kalotaszegen pl. a fonóba való kicsi székeken (→ fonószék). Irod. Viski Károly: Díszítőművészet (A magyarság néprajza, II., Bp., 194143).