mise

a r. k. egyház szerint az újszövetség vérontás nélküli áldozata, melyet Jézus szenvedéseinek előestéjén, az utolsó vacsorán alapított, a keresztáldozatra való emlékezés céljából. Minden 7. életévet betöltött személy köteles volt misét hallgatni minden vasárnap és minden parancsolt ünnepen. Ezenkívül a mise mondatása sokféle különleges céllal is szokásos volt, mert a mise-áldozatot, főleg valamely meghatározott cél érdekében, a hivők mindig a leghatásosabb könyörgési formának tartották. A fekete halál (→ csuma, → mirigy) elleni mise már a 8. sz.-ból ismert, s a középkor vége felé különféle babonás szokásokkal vették körül. Hazai nyomtatott liturgikus könyveink kézírásos bejegyzéseiben is találunk adatokat a döghalál elleni miséről. Öt napon egymás után kellett elmondani. A megrendelő egész házanépével jelen volt; mindenki hármas égő gyertyát tartott a kezében. Gyakori volt a szerencsés szülésért mondatott mise Szent Margit, Szent Anna tiszteletére. Napjainkig országszerte elterjedt szokás az elhunyt hozzátartozóért mondatott mise a halálesetet követő napon, majd nyolcadnapra, valamint a haláleset évfordulóján. Néhol a halottért mondatott misén megfigyelték, hogyan égnek a gyertyák az oltáron; ha a láng egyenletes, a halott jól van a túlvilágon, ha nagyon imbolyog, akkor „rossz helyen van”, tehát még imádkozni, misét mondatni kell érte. Gyakoriak voltak valamilyen cél érdekében a szentek tiszteletére mondatott misék. A járványos betegségek elleni védekezésül Szent Rókus tiszteletére mondattak misét. Ha az állatokat dögvész pusztította, Szent Vendel pártfogása volt a mise célja. Gyakoriak voltak a szerencsés gyógyulásért a hálaadó, nemkülönben → Mária tiszteletére mondatott misék, amelyek legtöbbször valamilyen céllal párosultak. Régi hiedelem, hogy az úrfelmutatás alatt elmondott kérés meghallgatásra talál. Nem volt ritka, hogy a lányok ilyenkor mondották el, kihez szeretnének férjhez menni, a gazdasszony ilyenkor kérte az áldást a ház körüli jószágra, a gazda a termésre stb. Falvainkban – különösen az idősebb asszonyok – szigorúan számon tartották, hogy a hét napjain ki kiért és miért mondat misét. Sokfelé a mise-szolgáltatás módja a misét megrendelő személy vagy család rangjának is jelzője volt: a szegényebbek csak kismisét (csendes misét), a jobbmódúak nagymisét (énekes misét) végeztettek. Az énekes misén a kántor éneke is jelezte a mise tárgyát. A jegyesekért mondott misén kiénekelték a menyasszony és a vőlegény nevét, a halottas misén a halott nevét (hány esztendővel ezelőtt hunyt el, hogy kik siratják stb.). Dec. 24-én tartják az éjféli misét (→ karácsony). – Irod. Mihályfi Ákos: A nyilvános istentisztelet (Bp., 1923); Radó Polikárp: Nyomtatott liturgikus könyveink kézírásos bejegyzései (A pannonhalmi főapátság évkve, Pannonhalma, 1943).