katarzis <gör. katharszisz ’megtisztítás, megtisztulás’>

az esztétikából átvehető folklór-esztétikai kategória: a művészet hatásának és az esztétikai befogadásnak alapvető jelensége. A fogalom mai értelme szerint a művészi hatás egyszerre etikai és esztétikai voltára utal. Lukács György meghatározása szerint, aki a legmélyebben foglalkozott a katarzis jelenségeivel, ha az embernek a természeti tárgyakkal és együttesükkel kapcsolatos viszonya erkölcsös, akkor a művészi képmás által előidézett hatásba egy jogosan erkölcsösnek jellemezhető megrázkódtatás tör be, amely a szubjektivitásnak e megrázkódtatásban megnyilvánuló önkritikáját tartalmazza. – A fogalom már az ókori görög esztétikában lényegi jellegű volt, Szókratész, Platón, de főképp Arisztotelész a művészet lényegét látták a katarzisban. Az egész középkor, majd a klasszicizmus esztétikája az Arisztotelész adta katarzis-definíciót fejlesztette tovább, és a modern esztétika is ebből indult ki. Lessing és a marxista esztétika az etikus hatás fontosságát hangsúlyozza, különböző pszichológiai és pszichoesztétikai irányzatok pedig a megtisztulás személyiséglélektani vonatkozásaira tértek ki. Lukács összekapcsolja e törekvéseket, és a katarzis lényegének az egyéni-egyedi életből a nembeliségbe való emelkedés egyszerre esztétikai-etikai voltát tartja. – Történetileg rendkívül fontos a primitív művészet, ősművészet és a folklórművészet kapcsolata azokkal a jelenségekkel, amelyekből az esztétika a katarzis fogalmát elvonta. Általában a dráma és a zene ilyen vonásait hangsúlyozzák, ezzel összefüggésben térnek ki más műnemek és művészi jelenségek katartikus voltára. Ennek eredeti magyarázatát abban láthatjuk, hogy legkivált a dráma kialakulása elválaszthatatlan megtisztító szokásoktól, közösségi jellege etikai és esztétikai. Ennek az ősművészeti rítusokban gyökerező gyakorlatnak elméleti általánosítása a görög esztétika katarzis-fogalma. – A fentiek értelmében a folklóron belül meg kell különböztetni a katarzis három fajtáját. 1. eredeti katarzis, a szokások eleme, amely a szinkretisztikus ősművészet maradványa (→ átmeneti rítusok, → katartikus rítusok); – 2. folklórjellegű etikai katarzis, az előbbinek továbbélése a népszokások keretében (főként a kezdő és munkaelősegítő, valamint a befejező rítusokban gyakori a megtisztítás mozzanata); – 3. folklór jellegű esztétikai katarzis, az előbbiekre épülő forma, amely legkivált a népi dráma területén figyelhető meg (agón, születés és feltámadás), bizonyos mértékig ide kapcsolható (vagy legalábbis nem ellentétes e jelenséggel) néhány műfaj (mese, csúfoló) pozitív kicsengése. Ami a katarzis egyszerre etikai és esztétikai voltát illeti, a folklórban szinte a szemünk láttára bontakozik ki az esztétikai katarzis. A szubjektum megrázkódtatása, önkritikája, az egyéniből a nembeliségbe emelkedés már sokkal kisebb mértékig figyelhető meg, talán ide vonhatjuk azonban egyes közösségi műfajok (→ gúny) élesen önkritikus, mások (pl. az eksztatikus örömtáncok, mulatóénekek) határozottan kötöttségoldó, felszabadító jellegét. A mesékben és mondákban igen népszerű „megváltó” típusú hősök esetében már szüzsévé vált a katarzis gyakorlata. Jóllehet a folklóresztétika csak a népi színjátékok elemzése során foglalkozott e jelenséggel, nincs kizárva, hogy bizonyos kompozíciós sajátosságok (közösségi és egyéni vonások egymás mellé kerülése például a strófikus-refrénes népköltési műfajokban, az ennek megfelelő zene és tánc) ilyen esztétikai hatással is járnak. – Irod. Ridgeway, W.: Origin of Tragedy (Cambridge 1910); Wächter, T.: Reinheitsvorschriften im griechischen Kult (Berlin, 1910); Moulinier, L.: Le pur et l’impur dans la pensée des Grecs (Paris, 1952); Thomson, George: Aischylos és Athén (Bp., 1958); Lukács György: Az esztétikum sajátossága (I., Bp., 1965); Dömötör Tekla: A népszokások költészete (Bp., 1974).