nádlányok, a

→ tündérmese. Fiatal férfi olyan helyről kíván házasodni, amely sem ezen, sem a túlvilágon nincsen, vagy egy öregasszony, akinek korsóját eltörte, megátkozza, hogy előtte ismeretlen helyről házasodjék; az ifjú a Nap, Hold, Szél anyjától tudakozódik Uborkaország vagy a Tökváros után. Feltör három diót (tojást) vagy levág három gallyat (nádszálat stb.), azokból szép leányok ugranak elő. Az első kettőnek nem tud vizet adni, mire eltűnnek (meghalnak), a harmadikat sikerül megitatnia. A leány életben marad, s megígéri, hogy a felesége lesz. Az ifjú szép ruhákért s hintóért bemegy a városba, hogy menyasszonyát méltóképpen vihesse haza. A leányt visszatértéig egy kút (patak) fölé hajló fára rejti. Egy cigányleány a vízbe löki, s elveteti magát az ifjúval. A nádszálkisasszony a vízben aranyhallá (kacsává) változik. Vetélytársnője kívánságára kihalásszák és megölik. Egy félrehullott pikkelyéből aranyos fa nő, vetélytársnője ezt is kivágatja s tűzre rakatja (→ aranyhajú ikrek: AaTh 707, ill. MNK 707*; → gyöngyöt síró, rózsát nevető leány, a: AaTh 403A; a hűtlen királyné: AaTh 318). Egy forgácsot szegény ember (asszony) hazavisz, házában leánnyá változik s kitakarít. A szegény ember munka közben meglepi, attól fogva nem változik vissza. Egyszer a király házánál fonó van, ezen a leány is részt vesz s elmondja történetét. A király felismeri, az álmenyasszonyt ló farka után kötteti, s a nádszálkisasszonyt feleségül veszi (AaTh 408). – Az egész magyar nyelvterületen 34 változatban feljegyzett mese. Ezek a fenti típusképtől csekély eltérést mutatnak. Kivétel a Benedek Elek által feldolgozott Merényi László-féle változat, amely számos, valószínűleg a gyűjtő által költött részletet tartalmaz. A szóbeliségből mindössze egy származéka került feljegyzésre, de a mese a „Világszép nádszálkisasszony” c. meséskönyv jóvoltából az ország egész területén ismertté vált. – A nádlányok meséje egész Európában elterjedt, különösen a Földközi-tenger medencéjében népszerű. Első ismert feljegyzése Basile Pentamerone-jában található (17. sz.), a következő században a velencei C. Gozzi egy másik változatát nagy sikerű mesejátékká dolgozta fel (A három narancs szerelme, ennek felhasználásával írta ismert operáját Prokofjev). A mesét tartalmazza a Perrault- és a Grimm-féle gyűjtemény is. A típus monográfiáját W. Anderson készült megírni, váratlan halála azonban meggátolta a munka befejezésében. – Irod. Eberhard, W.–Boratav, P. N.: Typen türkischer Volksmärchen (Wiesbaden, 1953); Dégh Linda: Kakasdi népmesék (ÚMNGy, VIII., I., Bp., 1955); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I., Pécs, 1957); Liungman, W.: Die schwedischen Volksmärchen (Berlin, 1961); Delarue, P.–Tenèze, M. L.: Le conte populaire français (II., Paris, 1964).