kígyókő

→ mágikus tárgy. A néphit szerint a → kígyók szokták fújni Szent György-nap előtt vagy nyáron. Alakjuk golyó, tojás, elnyújtott tojás; minnél több kígyó fújta, annál nagyobb, néha lyukas. A hit szerint 50–100 kígyó is összegyűlik erdők napsütötte helyein, árkok mélyén, tölgyfák ágai között kígyókövet fújni. Fejüket ilyenkor feltartják, összetolják, farkaikat keresztül dobálják egymáson, már messziről hallatszik sípoló hangjuk. A kígyókövet összeköpködik: előbb csak kisebb köpéscsomó, később azonban megkeményedik. A kígyókőnek tartott köveket mágikus tárgyként használják: aki ilyent talál, szerencsés lesz, erszényben hordva sosem fogy ki a pénze; ha meghúzogatja vele az eladandó jószágot vagy a dagadt tőgyű tehenet, azt jól adja majd el, ill. meggyógyul a tőgy; a felfúvódott marha leapad, ha végighúzzák a hátán; ha a lyukas kövön keresztül fejik, sok lesz a teje, s nem ronthatják meg. A kígyókő képzete sok nép körében ismert, ahol a kígyó előfordul; a kő megjelenési formájáról alkotott képzet azonban eltérő. – → Hiedelemmondái: 1. A kígyókő fújása. Valaki meglesi a követ fújó kígyókat. Kereket hoz, közéjük gurítja. A kígyók a kerék után csúsznak, az ember elviszi a követ. Változatokban egy kígyó hátramarad, elrejtőzik a kerék agyában (küllői között) és a kerékért visszatérőt megöli. Erdélyi szövegben a kígyók gyémántkőkoronát fújnak a kígyókirálynő fejére. A kígyókőnek gyémántkő vagy drágakő (amelyet egy szabolcsi mondában a föld alatt őriznek a kígyók) alakban való elképzelése a kincsőrző kígyó képzetével rokon. (→ kincs) – 2. A kígyókő felhasználása. → Memoratok szólnak a kígyókő gyógyító hatásáról, pl. hályogos szeműt gyógyít (lásd: Gesta Romanorum, Katona Lajos kiadása, Bp., 1900. CV., CXIV. és CXIX.). Aki a kígyókövet szájába veszi, láthatatlan lesz. Erről szóló karcsai (Zemplén m.) monda: Egy kocsis urával közösen kígyókövet szerez. Az úr kipróbálja, szájába veszi, láthatatlan lesz. A kocsis ezt tagadja, mire próbaképpen az úr neki adja. Láthatatlan lesz, otthagyja urát. – Irod. Tolnai Vilmos: A kígyókő (Ethn., 1901); Munkácsi Bernát: A kígyókőhöz (Ethn., 1902); Gönczi Ferenc: A kígyókő és fúvása (Ethn., 1904); Ortutay Gyula: Fedics Mihály mesél (UMNGy, I., Bp., 1940); Balassa Iván: Karcsai mondák (UMNGy, XI., 1963).

Kígyókövek (Göcsej, Zala m.)