koponya

TARTALOM

koporsófedő ruha

koporsó

A temetkezés a magyar nyelvterületen a közelmúltban már kizárólagosan koporsóban történt (kivételt csak a → kereszteletlen gyerek temetése képezett). A koporsó formája már a 19. sz.-ban bizonyosan egyezett a mai hatszögletű hasábalakkal. Szórványadataink vannak ötoldalú, sátortetős koporsóformára is. Anyaga általában tölgyfa volt, szükségből fenyőfa. Színe életkorjelző lehetett: a sok helyütt használt festetlen koporsók mellett gyakori volt, hogy idősebbeknek sötét, fiataloknak világosabb színűre, gyermekeknek néhol fehérre, rózsaszínűre, világoskékre festették (pl. Csongrád, Hajdú, Abaúj, Borsod m., valamint Erdély sok helyén). Több adatunk szerint a múltban a fiatalok vagy csak gyermekek koporsóját virágosra festették (Csongrád, Hajdú, Pest, Komárom, Borsod m. és Erdély több helyén). A Dunántúlon is volt színes virágozású koporsó. Ahol még nem terjedt el a városi ízlésű koporsó, még ma is így készül, különösen a gyermekeknél a rózsakoszorús. Mégis valószínű, hogy régen a festetlen koporsó volt általánosan elterjedt. Helybeli hozzáértő emberek készítették, a virágozottakat asztalossal készíttették. Hajdúböszörményben az 1830-as évektől az 1880-as évekig kerültek elő ilyenek, van közöttük keltezett is (1853), majd ezt is kiszorította a „bolti” koporsó. Főleg jobb módú férfiaknál volt gyakori, hogy előre gondoskodtak koporsójukról: a padláson vagy az ágy alatt tartották a kész koporsót, vagy az erre szánt deszkákat. A halott alá a koporsóba fejaljul és derékaljul a koporsó készítése közben keletkezett gyaluforgácsot tették, sokkal ritkábban szalmát vagy szénát, a fej alá esetleg kispárnába tömve, lepedővel letakarva. Egy Somogy megyei adat szerint mohát is tettek a fej alá. A halott koporsóba tételének néhol kötelező szabályai alakultak ki: pl. csak kendővel szabad megfogni; nők haja betétel közben nem lóghat le stb. Általános hit volt, hogy anya saját gyermekét nem teheti koporsóba, mert nem tud több gyereket nevelni. – A koporsó tartozékai közül általánosan elterjedt (Európa-szerte hasonló funkcióban használt) → mágikus tárgy lett a koporsószeg: fájós fog, fájós fül gyógyítására vagy általában szerencsétlenség elhárítására alkalmazták. Az Alföld több helyén patkány elküldésére vagy tolvajláshoz használták a halottmérő pálcát. Ehhez még az a hit is fűződött, hogy élőt nem szabad vele megmérni. – A fa gyors porladása miatt a koporsó mo.-i múltja régészetileg nehezen tisztázható. Az Anjou-korban a fémszögek tanúsága szerint biztosan voltak mai értelemben vett koporsók; a feltárt honfoglalás kori sírok részint koporsós, részint koporsó nélküli temetkezésre (pl. téglával bélelt vagy ledeszkázott sír) utalnak, holott a honfoglalás előtt itt élő avarok már használtak koporsót. A sokat vitatott csónakba temetkezésnek nincs bizonyítéka. (→ még: halotti melléklet, → halott kivitele, → ravatalozás) – Irod. Kiss Lajos: Színes és virágos koporsók Nyíregyházáról (Népr. Ért., 1926); K. Kovács László: A kolozsvári hóstátiak temetkezése (Kolozsvár, 1944); Bencsik János: Adatok a Hajdúságbl a temetkezés szokásának és hiedelemanyagának kutatásához (A debreceni Déri Múz. Évkve, 1969–70).