korreláció, kulturális

TARTALOM

korsókas

korsó

szűk nyakú, öblös vizesedény, szélesebb értelemben bor és pálinka tartására szolgáló cserépedény. A hasa lehet gömbölyű, vállas vagy lefelé elkeskenyülő, szája kerek, összenyomott vagy tölcsérszerűen kiszélesedő. Nyakában átlyuggatott korong, szűrésre alkalmas rostély, belsejében égetett agyaggolyó, csörgő van. Ha a nyaka karimás, ebből indul ki a függőleges állású fül, mely általában üreges, és a közepe táján csöcs vagy csecs van: ezen keresztül lehet a vizet kiszívni belőle. Formája után rostélyos korsónak, csecses korsónak, csöcsös korsónak is nevezik. A korsó lehet mázatlan cserépedény – ekkor a neve paraszt korsó, vászon korsó –, díszítetlen, esetleg a vállán → földfestékkel vagy → mázzal díszített. A leggyakoribb az, amikor a korsónak a szája és csöcse mázas. Belül sohasem mázas. Kívül azonban lehet mázas, és díszítheti → írókázás, → karcolt díszítés, → ecsetes díszítés, → vésett díszítés, esetleg mindezeknek kombinációja. Nagy mennyiségben, fogyóedényként készül. Mestere a → korsós. Csak az egyedileg készült darabokon található évszám vagy felirat. Nagyság szerint megkülönböztetjük a kb. 40 cm magas, 10 liternél nagyobb űrtartalmú nagykorsót; a 25–40 cm magas, 5–6 literes korsót, a 10–25 cm, 1/2–1 liter űrtartalmú kiskorsót. Esetenként megrendelésre különleges alakú korsók is készültek. Ilyen a kúpos rostéllyal ellátott kalapos korsó és az emberfejű korsó. – A korsót kizárólag ivóvíz tárolására használták. Főleg a mezei munkások, aratók szomjúságát enyhítette a korsóban frissen maradt ivóvíz. – Igen kedveltek voltak a turi korsó különféle fajtái, így a máztalan, vörösre égetett veres korsó, a mázas, díszített, de egyszerű formájú parasztkorsó és a megrendelésre készített díszes csárdás korsó. A turi korsót dicséri a következő versike is:

Pemet, piszkafa, korsó,

Szénvonó, turi korsó

Soha nincsen elég,

Törik, pusztul mindig.

A legtöbb korsót a nagy alföldi fazekasközpontokban, Mezőtúron, Nádudvaron, Szentesen készítették, ahonnan az Alföldre szállították. Hódmezővásárhely a Délvidéket látta el, Mezőtúrról főleg északra, Sárospatak vonaláig jutottak a korsók. Mohács a Dunántúl legfontosabb és legismertebb korsósközpontja volt. Jelentős mennyiségű korsót készítettek még Csáván, Dőrön, Tüskeváron, Csákváron, Kalocsán, Réven és a Körösök mentén (pl. Nagyhalmágyon), ahonnan a körösi korsók lettek közismertek. A múlt század második felében még nálunk is találhatók voltak női fazekasok, akik kézikorongon korsót készítettek. (→ még: korsókendő) – Irod. Kresz Mária: Fazekas, korsós, tálas. Néhány szempont fazekasközpontjaink kutatásához és összehasonlításához (Ethn., 1960); Igaz Mária–Kresz Mária: A népi cserépedények szakterminológiája (Népr. Ért., 1965); Dankó Imre: A magyarhertelendi női fazekasság (Dunántúli Dolgozatok, Pécs, 1968).