sáfrány (lat. Crocus sativus L.)

fűszernövény. Egyéb magyar nevei: jóféle sáfrány, valódi sáfrány, fűszer sáfrány. Őshazája feltehetően Kisázsia. I. e. 2000-től nagy népszerűségnek örvendett az ókori Közel-Keleten majd a görögök körében és a római birodalomban. Fűszernek, gyógyszernek, ruhafestéknek használták, kultikus szerepe is volt. Kelet felé Indiáig ismerték és használták. A középkori Európával a mórok, de méginkább a keresztes háborúk ismertették meg. Közkedvelt fűszerré vált, igen sok ételt ízesítettek és színeztek vele. – Nevének etimológiája arra mutat, hogy Mo.-ra olasz közvetítéssel került. Első ismert mo.-i említése 1429-ből származik. Később az egész ország területén elterjedt. A 16. sz. első felétől Trencsén és Nyitra megyékben nagyban termesztették mint kerti növényt (sáfrányos kertekben), de ugyanakkor importálták is. A jobbágyok adóztak is vele. Orvosságként és festőanyagként is használták. A felföldi szlovák vándorárusok, a sáfrányosok vagy safranyikok házaltak vele. Más fűszerekkel és apró árucikkekkel a 18–19. sz.-ban Európa számos országát és Oroszo.-ot bejárták. Az → olejkárokhoz hasonlóan az I. világháború vetett véget vándorlásaiknak. – A sáfrány használatát a → paprika terjedése és az ezzel járó ízlésváltozás kezdte visszaszorítani, azonban egészen a 20. sz. elejéig rendszeresen használt fűszere volt az igényesebb mo.-i konyhának. Az I. világháború előtt évi 88 q-át importált Mo. a legnagyobb európai termesztő Spanyolo.-ból. Napjainkban már alig használják. – Irod. Magyari-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek (I., Bp., 1929); Takáts Sándor: Művelődéstörténeti tanulmányok a XVI–XVII. századból (Bp., 1961).