okos parasztleány, az

→ novellamese, számos változata → Mátyás-mese. Cselekménye: a király (Mátyás) országjáró (feleségkereső) útja során tudomást szerez egy parasztlány okosságáról, oly módon, hogy: a) hintója kereke összetörik egy malomkövön. Meghagyja, hogy mire visszatér, a falu lakói nyúzzák meg a követ. (Válasz: előbb vegye vérét a király); b) parasztember szántás közben aranymozsarat talál. Leánya határozott tiltakozása ellenére elviszi a királynak ajándékba. A király követeli rajta, mint ahogy ezt az okos parasztleány megjósolta, az ütőjét is; c) a földesúr látva a szegény paraszt kínlódását, megengedi, hogy földjéből egy darabot felszántson és rajta kunyhót építsen. A kunyhónak szánt gödörbe beleesik a gazdag paraszt tehene, s ottpusztul. Törvényre mennek a földesúr elé. Ez három kérdést tesz fel nekik: mi a legkövérebb, a leggyorsabb, a legédesebb. A károsult gazda szerint az ő disznója, lova, méze. A szegény embernek lánya ad tanácsot: legkövérebb a föld, leggyorsabb a gondolat, legédesebb az egészség (álom). d) Mátyás álruhában gyalogszerrel vándorol. Egy ital vízre (éjszakai szállásra) betér a parasztember házához. Csak a leányát találja otthon. Megkérdezi tőle: – Hol van édesapád? – Elment, hogy a törökbúza nevét elváltoztassa. – Hát édesanyád? – Elment házdísziért és ételíziért. – Hát a nénéd? – Az a tavalyi örömét siratja. Az okos parasztleány megmagyarázza válaszai értelmét: apja őrletni van, anyja seprűért és sóért a boltba ment, a nénje vajúdik (AaTh 876). A király ha ez eddig nem történt volna meg, megkísérel megbizonyosodni a parasztleány okosságáról. Megparancsolja, hogy: a) fonjon (szőjön) 100 esztendős kenderszöszből aranyfonalat (inget, lábravalót az egész ármádiának; → aranyhajú ikrek). A leány visszaüzen, hogy egy darabocska forgácsból csináltasson a király neki ehhez (arany) orsót, szövőszéket. A király újabb parancsot ad: foltozzon meg egy 100 esztendős agyagkorsót. Az okos parasztleány visszaüzen, hogy előbb fordíttassa ki. A király megparancsolja, hogy jelenjen meg a színe előtt a) felöltözve is, nem is, b) lóháton is, nem is, c) hozzon is ajándékot, nem is. A leány megjelenik meztelenül egy halászhálóba burkolva, szamárháton, két szita közt galambot (két tenyér közt egeret) hoz. Mivel nemcsak okos, de szép is, a király feleségül veszi azzal a feltétellel, hogy ítélethozatalába, az ország kormányzásába nem szól bele. Egy alkalommal a király távollétében pörlekedő fuvarosok érkeznek. Egyiknek a kancája a másik taligája alá csikózott, s a csikó a király ítélete értelmében most a taligás ember tulajdona. A kancás ember ebbe nem nyugszik bele. A királyné azt tanácsolja, hogy helyezkedjék a hazatérő király útjába, s kezdjen el halászni az út porában, a király álmélkodó kérdésére pedig válaszolja, hogy úgy lehet halászni a szárazon, ahogyan a taliga megcsikózhat. A király megváltoztatja ítéletét, de a feleségét kiutasítja a palotából azzal, hogy ami a legkedvesebb, magával viheti. A királyné álomport tesz italába, s magát a királyt viszi haza a szülői házba. A király megbocsát, s visszaviszi feleségét a palotába (AaTh 875). – Egyike legnépszerűbb meséinknek. 37 népköltési szövegváltozatát s több irodalmi megszövegezését ismerjük (Kiss János, Jókai Mór, Tóth Béla). Több változat csupán a mese egyik vagy másik felét tartalmazza. Az ismert Grimm mese („Die kluge Bauerntochter”) láthatólag nem nagy hatással volt a magyar változatokra. Ezek változatosságuk és motívumgazdagságuk ellenére egységes felépítésűek. Ennek talán egyik magyarázata a mese gyakori megjelenése tankönyvekben és meséskönyvekben. – A típus egész Európában, É-Afrikában, DNy-, D- és K-Ázsiában (pl. Kínában és Japánban is), valamint Spanyol-, Angol- és Francia-Amerikában elterjedt. – Irod. de Vries, J.: Die Märchen von klugen Rätsellösern (Helsinki, 1928, FFC 73.); Thompson, St.: The Folktale (New York, 1946); Eberhard, W.–Boratav, P. N.: Typen türkischer Volksmärchen (Wiesbaden, 1953); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (II., Pécs, 1957); Konsza Samu–Faragó József: Háromszéki magyar népköltészet (Marosvásárhely, 1957); Liungman, W.: Die schwedischen Volksmärchen (Berlin, 1961).