vasútépítő munkás

a vasúthálózat kialakítása idején anyagmozgatást, földmunkát és különféle vegyes építkezési munkákat végző dolgozó. A vasúthálózat hazánkban a 19. sz. második felében épült ki. Kezdettől fogva árlejtés (versenytárgyalás) útján vállalatba adott munka volt, ahol a → vállalkozó gondoskodott tőkéről, fölszerelésről és kellő számú munkaerőről; általában toborzás és közhírré tétel útján jutottak emberhez. Vasútépítő munkásnak előbb a vasútvonal mentén fekvő, majd távolabbi (30–40 km-ig) helységek nincstelen vagy kisföldű agrárproletárjai jelentkeztek. A legtöbben csak a mezőgazdasági munkák szüneteiben dolgoztak, igyekeztek hetenként hazajárni. Akiknek valamennyi földjük volt, vagy tudtak szerezni, vissza is tértek a mezőgazdasághoz, mások → bandákba tömörülve vándor útra keltek. A vasúti munka széles tömegeknek csak ideiglenes elfoglaltsága volt, a törzsgárdát egyrészt a földmunkákat végző hivatásos → kubikosok, másrészt a vasút alkalmazásába lépő → pályamunkások képezték; a továbblépést a pályamesterség, a vasúti váltókezelő, vonatkísérő, fékező stb. munkakör jelenthette. (→ még: kétlakiság, → rakodómunkás, → útmunkás, → vándormunkás) – Irod. Katona Imre: Átmeneti bérmunkaformák (A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában, 1848–1914, II., szerk. Szabó István, Bp., 1965).