Krupa András (Csanádalberti, 1934–)

TARTALOM

kubikosbanda, kubikoscsapat, kubikoscsoport, kubikosparti

kubikos, kubikus, kubis <a német Kubikmeter ’köbméter’ szó első tagjából>

a mezőgazdasági és az ipari munkás közötti átmeneti típus, olyan szakosodott → vándormunkás, aki az ármentesítési, folyószabályozási, út- és vasútépítési, továbbá építkezési földmunkákat végezte. Hazánkban az effajta munkáknak nagy történelmi hagyományai voltak ugyan, de csak a kapitalizmus ún. előkészítő munkálatai során birkóztak meg e nagy feladatokkal, amikor a vállalkozói rendszer elterjedésével és a szakmánybér (köbölenként, majd köbméterben fizetve; → szakmánymunka) általánossá válásával egy-két évtized alatt kialakult a hivatásos kubikosság. Legnagyobb számban ott szakosodtak erre a munkára, ahol a parasztság osztálytagozódása a legélesebb volt, és ahol a legádázabb küzdelem folyt a vizekkel: a Viharsarokban. Egyebütt (pl. a Jászságban) kevesebb kubikos élt. E munkástípus kialakulása a hazai társadalmi-gazdasági fejlődés eredménye, Európában csak a Pó völgyében van hasonló (az olasz sterratore vagy bracciante), de ez esetben nem kölcsönhatásról, hanem csak párhuzamos fejlődésről beszélhetünk. A kordésmunkát (→ kordérakó) viszont 1879 után olasz hatásra vettük át. A kubikolás lényegében emberi erővel végzett munka; a kizsákmányolás fokozódásával a paraszti eredetű szerszámokat (ásó, csákány és lapát), valamint kézbeli szállítóeszközöket (→ talicska) a lehető legtökéletesebbre fejlesztették; utóbb az ún. szentesi talicskatípusnak megtörtént a szabványosítása is. Gép híján hasonlóan fejlődtek a munkamódszerek is, főként a → gödörgazdák vezetésével dolgozó → kubikosbandák tudták bámulatosan fokozni a teljesítményt; a gépesítés előtti fejlődést a → kordé bevonása tetőzte be. Takarékosságból és egyszerűsítés kedvéért kialakultak az egy fedél alatt háló → kunyhótársaságok és a közösen főző → szakácspartik. Minden más ügyet is közösen próbáltak intézni: lehetőség szerint kiiktatták a toborzást végző → emberkereskedőket, → munkanézők előre küldésével győződtek meg a hirdetett munkafeltételek valódiságáról stb. A kubikosbanda önkéntes, homogén összetételű társulás volt, mely sokszor sikeresen vette fel a harcot a vállalkozói túlkapásokkal szemben is. A siker egyik titka a bandagazda szolidaritása és a kubikosság baloldali szervezettsége volt: ők voltak az ipari munkásság leghívebb vidéki szövetségesei, a baloldali munkásmozgalmak, a különféle → agrármozgalmak élharcosai. Fokozatosan váltak ők maguk is munkásokká: kiszakadtak a helyi megkötöttségekből, paraszti viseletüket városiasra cserélték; elterjedt körükben az újság- (Népszava) és könyvolvasás, külön is szervezkedtek (1905-től a Földmunkások Országos Szövetségének is kubikosok voltak alapítói, és a tagság zöme is soraikból került ki). A nagy földmunkálatok befejezésével, a munka nélküli időszakok elhúzódásával ők vívták a tőkés hatalommal szemben a legélesebb harcot. A kapitalizmus e „sírásói” 1945 után ismét nagy munkalehetőségekhez jutottak. Az időközben bekövetkezett gépesítés folyamán szakmunkásokká váltak, ma már rohamosan csökken a kézbeli szerszámokkal dolgozó kubikosok tábora, életük egyébként is eléggé átalakult. A legutóbbi nagy árvizek idején már alig lehetett róluk hallani. (→ még: baráber, → csikó, → embervásár, → kétlakiság, → pályamunkás, → útmunkás, → vasútépítő munkás) – Irod. Kiss Lajos: A szegény ember élete (Bp., 1939); Katona Imre: A magyar kubikosok élete (Bp., 1957).