szakácsparti, bográcstársaság

→ bandában dolgozó idénymunkások önellátó élelmezési közössége. Otthonuktól távol tartózkodó mezőgazdasági, építőipari, szállító és rakodómunkásokat élelmezhette a munkaadó, dolgozhattak saját kenyerükön, sőt e kettő munkaszakaszonként is változhatott. Már kisebb létszám esetén is kialakulhatott a közös beszerzés és főzés: a nők jelenléte esetén (pl. az → aratómunkásoknál) inkább családi, rokoni keretek között, férfimunkásoknál párokban, pl. a favágóknál (→ favágó banda) és kisebb csoportokban. Az élelmezési csoportok létszáma és összetétele nem feltétlenül azonos az együtt dolgozó bandákéval, mint ahogy a csoportos étkezésnek is feltűnően sok változata van; talán ezért is általában nincs külön neve, csak a → kubikosok, hajómunkások (→ hajóvontató banda) és a → summások használnak rá önálló fogalmat, egyben az ő szakácspartijaik képviselik a legfejlettebb típusokat is. A saját kosztjukon dolgozó aratók lakhelyük közelében hazulról étkeztek, egyébként saját főztjüket ették; az aratóbandákban nem alakult ki szakácsparti. A cséplőmunkásokat általában a gazdák élelmezték. A → halászbokor közös élelmét részben a gazda, részben a fogott zsákmány szolgáltatta, az ebédet együtt főzték: a halászlét az egyik legény készítette, a tésztát a mester gyúrta hozzá. Közös tálból kanalaztak. A tüzelőszerzés és a mosogatás az inas dolga volt. A hajómunkások rendszerint csak búzarakodáskor főztek közösen, csoportjuk neve kompániakaszroj, melynek szakácsa a mindenkori mecsár (napos) volt; ő déltájban valamivel hamarabb hagyta abba a munkát. A kubikosokra az egyéni, páros és családi főzésnél is jellemzőbb a 4–5–6–8 főből álló szakácsparti. Az állandó → partiszakács önként vállalkozott, esetleg kijelölték. Közös bográcsban főztek (innen a szakácsparti másik neve) és együtt is ettek az ún. bográcstársak; a bográcsot utóbb a kompániafazék váltotta fel. A főzőedényeket közösen vették, de ki-ki saját tányérjából fogyasztotta a főttet. A bevásárlás a szakács dolga volt, a költségeken arányosan osztozkodtak; mindenki előre leadta a főznivalókat is. A száraz koszt mindenkinek egyéni ügye maradt. A kubikosok szerint e közös étkezés kifizetődőbb volt: a szentesiek több tucat főből álló nagyobb szakácspartik kialakításával is próbálkoztak, de nők híján nem vált be a kísérlet. A vegyes összetételű summásbandákra állandó szakácsok (rendszerint a summásgazda felesége és rokonai) főztek. A főznivalót nekik adta át havonta a munkaadó. Az ebéd mindig, a vacsora ritkán volt közös, vasárnap mindenki maga főzhetett. Ha a summások edényt vittek, a szakácsok kiosztották az ételt, de gyorsabb volt az ún. hatos tál, amelyből közösen étkeztek. Minden nap más volt a soros, aki rohant tálat fogni. A naponként változó konyhásokon kívül állandó vízhordót is jelöltek ki, aki → konyhamalac híján a nyársakat is faragta. – Irod. Katona Imre: Munkaszervezeti formák és ideiglenes életközösségek idénymunkákon a kapitalizmus korában (Agrártört. Szle, 1961).