verses mese

a mesefeldolgozás egyik kedvelt formája, mely nálunk különösen a 19. sz. második felében volt divatban. A költő valamely népmese cselekményét megverseli, vagy népmesemotívumokat egyéni kompozíció szerint foglal versbe, valamely általa kicsiszolt, begyakorolt versformába. Az eredeti népnyelvi szövegből a szerkezeti váz mellett csupán a jellegzetes alakokat, ritkábban a jellegzetes nyelvi fordulatokat tartja meg, a szöveg megformálása, az általa kifejezett mondanivaló már a költő sajátja. A verses mese műköltői alkotás, a költői mű szerves része (pl. Fazekas Mihály: „Lúdas Matyi”; Arany János: „Rózsa és Ibolya”, „A hegedű”, „A fülemüle”; Gyulai Pál: „A szél és a nap”, „A gonosz mostoha”; Tompa Mihály: „A jávorfa”, „A szegény és a gazdag”; Móricz Zsigmond: „Állatmesék”). Költőink a népnyelvi szövegeket legtöbbször nem élő szóban, nem valamely kiváló paraszti → mesemondó előadásában, természetes környezetben hallották, hanem többé-kevésbé sikerült rögzítésben olvasták. Az egy vagy több kézen keresztülment népmese rendszerint olyan fokú nyelvi károsodást szenvedett, hogy a költő, aki a nyelv művésze, hivatásának tekintette a paraszti költészet s ezáltal a népi kultúra felemelését. Nemcsak feljogosítva, hanem valósággal kényszerítve érezhette magát arra, hogy a gyakran szürke, színtelen szöveget újra költőivé varázsolja. A szabadságharc és az I. világháború közötti időszakban nemcsak jelentős költők, hanem közepes tehetségű verselők és fűzfapoéták is foglalkoztak népmesék megverselésével. „Alkotásaik” a nép számára készültek, és jórészt → kalendáriumokban vagy → ponyvafüzetek formájában jelentek meg. Ezek mintájára olykor maguk a paraszti mesemondók is versbe szedték tulajdon meséiket. Pl. Büszke Kocsis Miklós tekintélyes repertoárjának nagy részét párosrímű nyolcasokba szedte. A paraszti verses mese kapcsolatot tart a 17–18. sz.-i → diákköltészettel is (→ vőfélyvers). – Irod. Elek Oszkár: Petőfi Sándor: „János Vitéz”-e és a népmesék (Ethn., 1916); Solymossy Sándor: Arany János népiessége (Ethn.; 1917); Versényi György: Tompa Mihály népiessége (Ethn., 1917); Istvánovits Márton: Beiträge zur belletristischen Verwendung folkloristischer Texte (Acta Ethn., 1970).