| verseskönyv | TARTALOM | verses mese |
meghatározott személynek szóló, didaktikus vagy szubjektív tartalmú költői levél. A verses levelek divatja a magyar irodalomban a 18. sz. végén kezdődött. Népi verses leveleink a 19. sz. végéről és a 20. sz. elejéről vannak. Ezek általában lírai jellegű, tartalmú, nehézkes rímelésű, hosszú, szabálytalan, egyetlen verses levélen belül is váltakozó szótagszámú sorokból álló, általában nem strofikus alkotások. Dallamuk nincs, ebben a formában nem élnek a szóhagyományban. Nagyobb részük alkalmi kompiláció. Többségük ponyvanyomtatású ún. „szerelmi levelező” (szerelmi levél) füzetekben, esetleg naptárakban, álmoskönyvekben látott napvilágot, ezekből másolták ki, vagy népdalsorokból, népies műdalokból szerkesztették össze és küldték el a verses levelet az otthoniaknak, ill. kapták tőlük az idegenbe szakadtak, jobbára a parasztkatonák. E verses levelek gyakran falusi írástudók (kántorok, néptanítók hírversírók) alkotásai, amelyeket a lányok, legények szívesen másolgattak nótáskönyveikbe, → katonakönyvükbe, (→ daloskönyv, nótáskönyvek) és alkalomadtán alakítottak rajtuk egyéni helyzetük és tudásuk szerint. A népi verses levelek írástudó parasztságunk szellemi kultúrájának sajátos összetettségét tükrözik. Egybeolvad bennük a népdalok hangulata és frazeológiája a döcögő prozódiájú kántorköltészettel, az érzelgős magyar nótával, műdallal és a népies irodalmi alkotások (Csokonai, Petőfi, Arany verseinek) stílusával:
| Isten veled, kisangyalom, |
| Éljél vígan boldogan, |
| Ne felejtsd el, ki rád gondol |
| Itt a messze távolban. |
| Édes, kedves kisangyalom, |
| Nálad minden gondolatom: |
| Éjjel-nappal gondolok rád, |
| Szívem szeret, ajkam imád. |
| Sötét felhő van az égen |
| Levélkédet várom régen. |
| Szívem súgja derül az ég. |
| Kártyát kapok tőled ma még. |
| Ugye, szentem, nem is tudod, |
| Hogy szüntelen rád gondolok? |
| Mindig az jár az eszemben, |
| Vajon ki jár az eszedben? |
| Írd meg, kedves kis tubicám, |
| Hogy szeretsz-e te igazán? |
| Áldjon az ég, hogyha szeretsz, |
| S verjen meg, hogyha elfeledsz! |
De erősen hatott rájuk a 17–18. sz.-i kéziratos szerelmi költészet verses leveleinek, üzeneteinek, szerelmi vallomásainak ponyva nyomtatványok által népszerűsödött formája és kifejezésmódja is. Világosan látható ez a hatás a következő Zala megyei verses levélen:
| Tulipán módjára felnőtt szép virágom, |
| Legyen nála kedves ezen bús írásom, |
| Melyben íly távolról kívánlak tisztelni. |
| Szívem vonzalmait előtted kitárni. |
| Az egészségem különben jó volna, |
| Rólad álmodásom ha nyugodni hagyna: |
| Sok elmúlt szép napom eszembe se jutna stb... |
A népi verses levelek nem a tényleges híradást szolgálják, mint ezt a levél műfajától elvárnánk, ugyanis parasztságunk az írás tudományát „... nem a városi írásbeliség fokán vette tudomásul, hanem egy jóval régibb értelmezésben. A mondanivaló és a kifejezés között ennek következtében nincsen azonosság... A levél csak jelkép, megírhatja bárki, falusi kántor is, vagy kiírhatják nyomtatott levelezőkönyvből. Ugyanis azt az egyéni érzelmet kelti fel az íróban és az olvasóban egyaránt, ami kettejük szerelmében kialakult” (László Gyula, 1943). Ugyanez az erő munkál lírai népdalaink általánosságai mögött is. – A verses levél funkciója tehát az, hogy adott szituációban „élnek vele” mint a varázsformulákkal s ezért szövegük fráziskészlete is állandó, „néhány alaptípuson kívül semmiféle bővítésre vagy változtatásra nem szorul” (László Gyula, 1943). A paraszti verses levelek általában a távollevő kedveshez, ritkábban szülőkhöz, hozzátartozókhoz íródnak. Főbb tartalmi csoportjai: levél a kedveshez (vallomásos szerelmes levél, mely a távollét keserveit panaszolja, s a viszontlátás lehetőségeit latolgatja); levél a hűtlen kedveshez (szemrehányásokkal tűzdelt szakító vers, ill. → átokdal); levél a szülőkhöz (a katonaélet keserveiről, jótanácsok, jókívánságok a hozzátartozók számára). A katonák által küldött levelek néha a katonaéletre vonatkozó konkrét utalásokat is tartalmaznak:
| A komiszéletnek én a rabja lettem, |
| Elköltöztem tőled idegen megyébe, |
| Egy rideg kaszárnya gyászos belsejébe... |
A levél küldőjére (tulajdonképpen másolójára) vonatkozó személyes közléseket a szerkezetileg leghagyományosabb, legállandóbb – tartalmilag viszont a legkötetlenebb – részekben: a címzésben és ajánlásban, tehát a kezdő, ill. zárósorokban találjuk meg. Egy székelyszáldobosi (Udvarhely m.) „átok-levél” befejezése ilyen:
| Szíved mindig a tenger habjába forogjon, |
| A széles világon helyet sehol se találjon, |
| Te hűtlen, ki megcsaltál engemet, |
| Tókos Vilmos 1929-ben február |
| 10-én írtam. Születtem 1907 |
| Az Isten segélje meg, aki |
| Elolvassa. |
(→ még: verses arcképköszöntő) – Irod. Sebestyén Gyula: Dunántúli gyűjtés (MNGY, VIII., Bp., 1906); Vargyas Lajos: Áj falu zenei élete (Bp., 1941); László Gyula: „Verses népi szerelmes levelek” (Termés, 1943); Kálmány Lajos: Történeti énekek és katonadalok (Bp., 1952); Ortutay Gyula–Katona Imre: Magyar népdalok (I., Bp., 1970).