vezetőháló

gyorsfolyású hegyi patakok halászatára alkalmas → keresőhalászati szerszám. 3–8 m hosszú rúdra kis fülekkel zászlószerűen felszerelt, téglalap alakú (120×180 cm), háromrétegű háló (→ tükörháló). Körben kötélre szedik fel, ezen alul – ólomsúlyok sorakoznak. Egy vagy két ember a parton haladva vagy a vízben gázolva a vízszintesen tartott rúdról vízbe lógatja a vezetőhálót, a víz folyásának irányába 20–30 métert „vezeti”, s fokozatosan lazábbra engedi a kötelet. A felfüggesztő fülek a nyélen szabadon csúsznak, így a halász a kezében tartott kötéllel megfeszítheti, vagy kiengedheti a hálót. Az árral szemben úszó halakat ugyanúgy fogják meg, mint egyéb tükörhálókkal. A vezetőháló ilyen használatát a Székelyföldről ismerjük. Jankó János a német (szászo.-i) halászatból idézett párhuzamokat (Streichgarn), s így a vezetőháló Székelyföldre kerülését a szászok Erdélybe költözésével magyarázza. Nehézséget jelent, hogy Csíkban, Gyergyóban marázsaháló, Háromszéken turbukháló a vezetőháló neve. A marázsát más vidékeken az → állítóhalászat, a turbukot a → hajtóhalászat eszközeként tartjuk számon: formailag és használati módjában lényegesen különböző szerszámtípus mindegyik. A többszörös névátvitelt valószínűsíti, hogy a vezetőhálónak ismerjük a → marázsahálóéhoz hasonló, állítóhalászati módját. – Irod. Herman Ottó: A magyar halászat könyve (I–II., Bp., 1887–88): Jankó János: A magyar halászat eredete (Bp.–Leipzig, 1900); Sztripszky Hiador: Adatok Erdély őshalászatához (Népr. Ért., 1902).