szórendi csere, inverzió <lat. inversio ’megfordítás’>

stílusalakzat, a hagyományos szó- vagy mondatrend költői nyelvben való megváltoztatása. Tartalmi-formai vagy együttes ok egyaránt kiválthatja (pl. – Ki is hozták már az intő cédulát. Azt a lányok könnyes szemmel olvassák: Könnyes szemmel azt olvassa belőle: Katona már a kedves szeretője). A szórendi csere az irodalomban gyakoribb, változatosabb és egyben tudatosabb is, mint a népköltészetben, ahol főként régiesebb műfajokban, ill. típusokban fordul elő. Hangsúlyos ige sor eleji vagy végi elhelyezése szórendi cserét eredményezhet (– Akarja tatár kán, csak hozz választ hozzám! – Mire magát észrevötte, Goló szívét sértögette…); ige-közelben az ún. töltelékszavak is nagyobb hangsúlyt kaphatnak (– Ha veletek ugyan megyek…) A → rím, esetleg az → ismétlés kedvéért az igekötő el is válhat az igétől. (– Ne sirassatok meg nagyon, Nem visznek még lüni agyon: – Ha nem öljük meg őtet, ölünk meg tégedöt…) Kiemelt helyzetben a főnév is előbbre kerülhet, ilykor töltelékszavak rovására is (– Aranyhalat, jaj, de ritkán fogok én! – Apám, édösanyám, mér mög nem öltetök?…). Helyet cserélhet a birtok–birtokos (– Rabja lettem holtomig a csalárd világnak…), jelző és jelzett szó (– Köpönyeget cseréltem a subámért. Kék nadrágot patyolat bő gatyámért…) stb. Egyik legismertebb eljárás, amikor sor eleji kötőszó szorul hangsúlyosabb főnév mögé (– A kapitány hogy meglátott: – Eleget már sírtam, nem is sírok többet; – Magos Déva várát hogy fölépítenék…), ritkább esetben az összetett kötőszó kettéválik (– Mivel István hogy öregy vagy, Nyájad után lassan ballagsz…). A formai okok közül a rím átrendező szerepe a legfontosabb (– Amoda egy kerek erdő, Betyár lakja tizenkettő…), rendszerint a → ritmus követelményével együtt lép fel (– Teremtett az Istben búra, Anyám szült nyomorúságra…). Az ismétlés is járhat szórendi cserével (– Nagy erdőkön, nagy mezőkön; Nagy mezőkön, nagy erdőkön; Sirass anyám, sirass; éltömbe hadd halljam, Hadd halljam éltömbe, hogy siratsz hótomban!…). A gondolatalakzatok mintegy keretül szolgálnak, melyeken belül a szabályos elhelyezkedés kedvéért a szavak helyett is cserélhetnek, így elsősorban az → ellentét (– Nem szeretem jobbágyomat, Csak szeretem az ifiat…), a → párhuzam (– Búillesztő szellő, siralmas esztendő. Kinek fordó jóre, kinek siralomre…) és a → gondolattirmus (– Azt se hittem voln soha: Tömlöc oldalamat nyomja. Bodor hajam lekoptassa, Piros orcám meghervassza!…) említhető. – A szórendi csere kiterjedhet mondatokra, ill. sorokra; egyszerűbb esetben félsorok cserélnek helyet (– Falat megállítni hogy lösz lehetséges? – Gazdagon fogadni mi senkit se tudunk…), amelyeken belül kisebb szórendi csere történhet (– Abba nekem vagyon egy jó öreganyám…). A mellékmondat is beékelődhet a főmondatba (– Akkor életöm is, tudd meg, megváltozik; – De a legény, mint a kutya, Kustorog egész éjszaka…), e jelenség az irodalmi közlés határát súrolja. – Irod. Fajcsek Magda: Hagyományossá vált mondatképletek középkori és XVI. századi verseinkben (Bp., 1942); Szathmári István: A magyar stilisztika útja (Bp., 1961).